Drágulhat a szeszes ital és a cigaretta

2020. szeptember 4., 09:15

Ukrajnában rövidesen közel 10%-kal nőhet a szeszes italok ára. Az erre vonatkozó határozatot az illetékes minisztérium már kidolgozta, és elfogadásra vár – jelentette az obozrevatel.com.

A miniszteri kabinetben még tavaly nyáron bejegyezték az szeszes italok minimális kiskereskedelmi árának emelésére vonatkozó határozattervezetet. A dokumentum továbbra is megtalálható a Gazdaságfejlesztési, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Minisztérium honlapján a megvitatásra bocsátottak között. Ezt megelőzően 2018-ban vizsgálták felül a szeszes italok minimális árait.

A szaktárca javaslata konkrét árakat is tartalmaz. Ezek szerint egy üveg (0,5 liter) vodka minimális ára 89,4 hrivnyáról 98,92 hrivnyára nőne, a boré 42-ről 46 hrivnyára emelkedhet. A konyak 151,66 hrivnya helyett 156,6 hrivnyába kerülhet, a whisky 179 hrivnyáról 191,5 hrivnyára drágulhat.

Ezenkívül – a már elfogadott határozatok keretében – folytatódni fog a cigaretta árának emelkedése a jövedéki adó növekedése miatt. Az obozrevatel.com számításai szerint, míg idén egy csomag cigaretta átlagosan 44 hrivnyába kerül, jövőre 53 hrivnya körül alakulhat az átlagár. Így az a dohányos, akinek egy csomag cigaretta két napra elegendő, havonta 135 hrivnyával fog többet költeni a jelenleginél. Értelemszerűen 270 hrivnyával nőnek a kiadásai azoknak, akik naponta elszívnak egy csomaggal.

(obozrevatel.com/Kárpátalja)