Töretlen a bizalom Barta József iránt

Tisztújító közgyűlés a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetében

2020. szeptember 7., 17:06 , 1023. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagyszőlősi Középszintű Szervezete szeptember 5-én tartotta 31., soron következő tisztújító közgyűlését. A nagyszőlősi irodaház üléstermében a karanténszabályokat betartva megtartott közgyűlésen további három évre szavaztak bizalmat Barta Józsefnek a középszintű szervezet elnöki posztjának betöltésére.

A közgyűlés során Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, aki egyben a KMKSZ alelnöke és a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese beszámolójában kiemelte: „Az elmúlt másfél év legfontosabb eredményei, hogy Kárpátalján sikerült megőrizni a békét, lelassítani az elvándorlást, megőrizni súlyunkat a regio­nális politikában, közéletben, megőrizni oktatási rendszerünket, nyelvhasználati jogainkat.” Az elnök szerint az elkövetkezendő időkben is nagyon fontos az eredményekért, a kisebbségi jogokért küzdeni, valamint az érdekképviseletet hatékonyan gyakorolni, s mindezt  csak úgy lehet, ha ott vagyunk, ahol rólunk is döntenek, és a döntéseket befolyásolni tudjuk – jegyezte meg. Barta József szerint az elmúlt években sikeres volt a magyar kisebbség érdekképviselete a megyei tanácsban. Felhívta a jelenlévők figyelmét az önkormányzati választások fontosságára, melyeken elengedhetetlen, hogy a szervezet eredményesen szerepeljen. Kiemelte, „az ukrajnai közigazgatási reform során sikerült elérni, hogy Kárpátalján a kistérségek kialakításánál érvényesüljön a magyar érdek és a közösségek akarata. Az új járások létrehozásakor pedig megakadályoztuk, hogy Ugocsát Huszthoz, Bereget pedig Munkácshoz csatolják, és elértük, hogy legyen Beregszászi központú járás”. Az elnök beszámolt továbbá a járási szervezet éves tevékenységéről, valamint kulturális programjairól. Elmondta, hogy a KMKSZ az elmúlt 31 évben mindig a közösségért dolgozott, s tette ezt akkor is, amikor a világjárvány idején gyűjtést szervezve segítette a kárpátaljai egészségügyi intézményeket, óvodákat. Beszéde végén megköszönte a küldötteknek elkötelezett munkájukat, melyet a magyar ügyért fejtenek ki. Hangsúlyozta: „A kárpátaljai magyarság megmaradását három dolog veszélyezteti legjobban: az elvándorlás, az asszimilálódás és a megalkuvás. Úgy tűnik, hogy a kárpátaljai magyarság bár vágyik az egységre, mégis úgy néz ki, ez nem jöhet létre, azonban nem mi vagyunk, akik miatt ez nem valósul meg” – mondta el Barta József.

A mandátumvizsgáló bizottság jelentését Illés Katalin, az ellenőrző bizottság beszámolóját Gorondi Albert, az etikai bizottság beszámolóját pedig Kész Barnabás olvasta fel, melyeket a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadott.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, hogy az adminisztratív reform során számos dolog nem tisztázott, amelyből adódóan nem egyértelmű, hogy a választásokon pontosan mire szavazunk majd, hiszen mivel nem történt alkotmánymódosítás, így a kistérség fogalmát nem tartalmazza az alkotmány, ebből adódóan nem tisztázott az sem, hogy pontosan mi lesz a feladata és kompetenciája a járásoknak, kistérségeknek. Az elnök szerint a választás elég zavaros lesz. „A KMKSZ legfontosabb feladata, hogy a választásokon részt vegyen, hiszen szervezetünk a kárpátaljai magyarságot és a magyar érdeket képviseli töretlenül immáron harmincegy éve.” A tét rendkívül nagy – hangsúlyozta az elnök. Még soha nem kellett a kárpátaljai magyarságnak ekkora veszélyeket elhárítania, illetve ilyen ellenszélben működnie – jegyezte meg Brenzovics László. Mint mondta: „Sajnos a két ország kapcsolata továbbra sem javul, amely további nehézségeket szül.” Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, mindent meg kell tenni, hogy a választásokon a helyi magyarság érdekei is érvényesüljenek. A két magyar párt kapcsán elmondta: „Úgy látszik, hogy nem tud a két szervezet közösen indulni, de a KMKSZ továbbra is a magyar érdekvédelem mellett áll ki, ebből nem enged, és nem hajlandó a megalkuvásra” – hangsúlyozta. Az elmúlt évek során rendkívül nagy sikereket értek el többek között a vállalkozásfejlesztésekben, valamint lassan kétszázhoz közeledik azoknak az intézményeknek a száma, amelyeket sikerült felújítani a magyar kormány által. A következő évben további 64 iskola felújítása indul meg, s „hogy ezeket a programokat folytatni tudjuk, ez is a választások tétje, ezért harcra föl” – hangsúlyozta Brenzovics.

A beszédeket követően a küldöttek megvitatták a beszámolókat, majd néhány kérdést intéztek a választás kapcsán a KMKSZ elnökéhez és Barta Józsefhez, ezt követően a küldöttek egyhangúlag kielégítőnek minősítették a szervezet elmúlt három évi munkáját. A közgyűlés a Himnusz eléneklésével zárult.

VE