Száz év után ismét anyanyelvükön tanulhatnak a bakosi kisiskolások

2020. szeptember 9., 17:44 , 1024. szám

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújították és kibővítették a Perényiné Frangepán Katalin nevét viselő oktatási intézményt Bakosban. A településen eddig csupán a két egyházközség alkalmain, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által működtetett vasárnapi iskolákban tanulhattak magyarul a gyerekek. A jövőben a felújított épület szolgál az elemi iskola otthonául, míg az alaplétesítmény kibővített blokkját az ovisok birtokolják. A teljes beruházás összértéke 6 995 400 hrivnya.

Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott asszony szavait, melyek szerint az újonnan nyílt elemi iskola-óvoda szimbolikus értékű, hisz a kárpátaljai magyarok megmaradását hirdeti.

„Régóta várunk erre a napra” – kezdte ünnepi köszöntőjét Orosz Ildikó. „A sok próbálkozás és törekvés végre meghozta az eredményt” – folytatta, majd büszkén szólt a két kis elsőshöz, akik történelmet írtak, hisz ők ketten az újonnan induló elemi iskola első két diákja. Továbbá külön köszönetét fejezte ki a bátor családoknak, akik a vadonatúj intézményt választották, illetve a polgármesternek, aki támogatta a kezdeményezést.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy a kárpátaljai magyarságban 100 év után is megvan az az erő, amely a magyar nyelven tanulni akarást életben tartja. Ezt követően köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának, Szanyi János KMKSZ alapszervezeti elnöknek, s végezetül Bessenyei György szavaival zárta ünnepi köszöntőjét: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenen sohasem.”

A falu polgármestere, Ruscsák Vaszil is köszönettel fordult a jelenlévők és minden támogató felé, amiért egy ilyen színvonalas intézménnyel bővülhetett a község.

Szanyi János elnök beszédében felhívta a figyelmet a közös munka, az egymás iránti tisztelet és az összetartozás fontosságára.

Orosz Zsolt református lelkész a Példabeszédek könyve 22. részének 6. verséből olvasta Isten igéjét, majd azt kívánta, hogy az oktatás mellett a krisztusi értékekre való nevelés is helyet kapjon az intézmény falai között.

Az ünnepi köszöntők elhangzása után a két bátor kis elsős verssel köszöntötte a meghívott vendégeket és a pedagógusokat.

Simon Dávid