Szijjártó: Fontos a magyarok részvétele a romániai önkormányzati választásokon

2020. szeptember 9., 09:04 , 1023. szám

Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye együttműködésének, valamint a magyaroknak a romániai önkormányzati választásokon való részvétele fontosságát hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt pénteken Nagyváradon.

A külügyminiszter, aki előzőleg román kollégájával, Bogdan Aurescuval, valamint Lucian Bodéval, Románia közlekedésért, infrastruktúráért és kommunikációért felelős miniszterével megnyitotta a magyarországi M4-es autópályát a romániai A3-as autópálya ötkilométeres szakaszával összekötő Nagykereki–Bors II. autópálya-határátkelőhelyet, Nagyváradon tárgyalást folytatott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének vezetőivel.

A megbeszélés után Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a Budapest és Nagyvárad, valamint Debrecen és Nagyvárad között megnyílt új autópálya-kapcsolat révén újabb fejlesztési lehetőségek nyílnak meg. Hangsúlyozta: „Fontos célkitűzésünk az, hogy a két város, Debrecen és Nagyvárad közötti villamos vasúti összeköttetést minél előbb létrehozzuk.”

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a külügyminiszter megjegyezte, hogy azért zárták le a határokat, hogy ne az országon belül kelljen korlátozó intézkedéseket hozni a vírus távoltartása érdekében. A hét szomszédos ország közül egyedül Románia az, ahol minden működő határátkelőt nyitva tartottak.

„Az RMDSZ kérésére döntöttünk úgy, hogy ezek az átkelőhelyek mind egytől egyig nyitva maradnak. Sőt, tulajdonképpen kivételes ez a helyzet, az az állapot, hogy nemhogy csökkent volna a nyitva lévő átkelők száma, hanem eggyel nőtt. A tizenkettedik átkelőhelyet is megnyitottuk Magyarország és Románia határán” – mondta a miniszter.

A nagyváradi RMDSZ-szel kötött megállapodásról Szijjártó Péter elmondta, hogy az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program következő körében a Partiumra fognak koncentrálni. Hozzátette, hogy eddig a program keretében hatezer pályázatot támogattak, 70 milliárd forintnyi magyar kormányzati forrást felhasználva. Százharminc milliárd forintnyi beruházás jött ezzel létre – mutatott rá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Cseke Attila szenátorral, az RMDSZ Bihar megyei elnökével megállapodtak: annak érdekében, hogy a magyar fiatalok magyar iskolában tudjanak tanulni, Magyarország Nagyváradon pénzügyi forrásokkal járul hozzá a helyi magyarság, illetve a református egyház iskolavásárlási terveihez, és pénzügyi támogatást nyújt bentlakásos kollégium építéséhez magyar diákok számára.

A külügyminiszter arra kérte a Nagyváradon és Bihar megyében élő magyar embereket, hogy vegyenek részt a romániai helyhatósági választáson, hiszen az ő jövőjükről, az ő életükről is szó van. „Jó lenne, ha itt, Nagyváradon is a magyarság aránya és a magyarság politikai képviseletének az ereje egyensúlyba kerülne egymással. Tisztelettel arra kérem a magyarokat, vegyenek részt a választáson, és támogassák az RMDSZ-t. Fontos, hogy mi, magyarok egységesek legyünk. Fontos, hogy a választáson a legesélyesebb, legnagyobb magyar politikai szervezetet támogassuk, hiszen így van esélyünk arra, hogy erősebb képviseletünk legyen itt, Nagyváradon, Bihar megyében, illetve egész Romániában” – mondta Szijjártó Péter.

(MTI/Kárpátalja)