Kravcsuk szerint lehetetlen végrehajtani a minszki megállapodásokat

2020. szeptember 12., 15:05

Leonyid Kravcsuknak, a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésének előkészítésére létrehozott háromoldalú kontaktcsoport ukrán küldöttségvezetőjének meggyőződése, hogy nem sikerül végrehajtani a minszki megállapodásokat Ukrajna és Oroszország eltérő álláspontja miatt – írja az UNIAN hírügynökség a volt ukrán államfőnek az NV rádió számára adott interjúját ismertetve.

A megállapodások hatástalanságáért Kravcsuk az elődeit teszi felelőssé.

„Porosenko úrral az élen egyet írtak le [a szerződésben], most pedig mást követelnek. Azok viszont, akik ezt megszövegezték és aláírták, emlékeztetnek bennünket, hogy teljesíteni kell a nemzetközi megállapodásokat” – fogalmazott Kravcsuk.

Az exelnök megállapította, hogy jelen helyzet szerint lehetetlen végrehajtani a minszki megállapodásokat.

„Nehéz helyzetben vagyunk jelenleg: vannak a minszki megállapodások, de azok érthető okokból nem végrehajthatók. Már amikor aláírták azokat, világos volt, hogy nem lesznek végrehajtva. A nemzetközi megállapodások értelmében az ilyen szerződések nem mondhatók fel az egyik fél által” – mutatott rá a politikus.

Kravcsuk a normandiai csúcstalálkozókban látja a kiutat.

„Úgy gondolom, hogy megfelelő feltételek esetén, és az ilyen találkozók alkalmával kell megoldani ezt a kérdést. Csak ilyen szinten – mást [más kiutat] nem látok” – jelentette ki Kravcsuk.

(unian.ua/Kárpátalja)