Sportnap a beregszászi járási mozgáskorlátozottak klubjában

Olvasói levél

2020. szeptember 16., 09:03 , 1024. szám

A napokban tartották a Beregszászi Járási Mozgáskorlátozottak Egyesületének (BJME) hagyományos sportversenyét, melyet minden évben a sportolók világnapja tiszteletére rendeznek.

Ez alkalommal négy sportágban 17 jelentkező mérte össze ügyességét, szellemi erejét.

Néhány résztvevő mind a négy sportágban indult, voltak, akik két-három versenyágban is.

Az eredmények összesítése után az arra érdemesek oklevelet vehetek át.

Az asztalitenisz-versenyen Orosz Ilona nyerte az első helyezést, a második helyezett Sztrelka Vologya lett, a harmadik helyen pedig Korlát István végzett.

A sakkversenyt Lánczy Ferenc nyerte, a második Keresztény István, a harmadik Tóth István lett.

A malomjátékban első helyen Muzsalyi Julianna végzett, a másodikként Orosz Ilona, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Keresztény István állhatott.

A dámajátékban Tóth István büszkélkedhetett az első hellyel, Korlát István lett a második, míg Sztrelka Vologya harmadikként végzett.

A verseny vidám beszélgetéssel, szeretetvendégséggel ért véget. A sportverseny nem jöhetett volna létre kedves támogatónk, a Szent Anna Katolikus Karitász, a beregszászi Sörkert (Bíró Tibor vállalkozó), a beregszászi pékség (Barta József vállalkozó) és Jefremov Alex segítsége nélkül.

Hálásan köszönjük a segítséget és a hozzájárulásokat a vetélkedő lebonyolításához.

Így a fogyatékkal élőknek lehetőségük volt bizonyítani, hogy ők is képesek a sportban is jó eredményeket elérni.

A BJME vezetősége