Választások: Lassan beindul a gépezet

2020. szeptember 16., 16:07 , 1024. szám

A törvények által megállapított menetrend szerint és a határidőknek megfelelően folynak a választási előkészületek Kárpátalján. Igaz, nem problémamentesen.

Megyei tanácsi választások

A megyei territoriális választási bizottság döntött arról, hogy a megyei tanács képviselőinek megválasztása céljából hat választókerületet alakítanak ki Kárpátalja területén. A választókerületek határainak kijelölésén nem kellett sokáig törni a fejüket a bizottság tagjainak, azok ugyanis egybeesnek a jövőre létrehozandó új, megnagyobbított területű járások határaival. Vagyis minden járás egy-egy választókerületet alkot. Ungvár ebből a szempontból nem képez majd önálló egységet, hanem az Ungvári járás területén létrehozandó választókerület része lesz.

Ily módon minden járásnak saját képviselői lesznek a megyei önkormányzatban. A Kárpátaljai Megyei Tanács egyébként 64 képviselőből áll majd, azaz ugyanannyiból, mint ahány kistérség alakult a régióban a közigazgatási reform keretében.

A választókerületeket az ukrán ábécé szerinti rendben számozták meg: 1. Beregszászi választókerület (156 706 választó), 2. Munkácsi választókerület (186 830 választó), 3. Rahói választókerület (60 572 választó), 4. Técsői választókerület (132 063 választó), 5. Ungvári választókerület (195 404 választó), 5. Huszti választókerület (202 441 választó). A választók létszámára vonatkozó információkat az OPORA civil jogvédő szervezet közölte az állami választói névjegyzék alapján, a 2020. augusztus 1-jei állapotnak megfelelően.

Járási és városi tanácsi választások

A járási és városi territoriális választási bizottságok szintén létrehozták a választókerületeiket a járási és városi tanácsok képviselőinek megválasztására. Az Ungvári és a Técsői járásban 6-6, a Beregszászi járásban öt, a Munkácsi, Huszti és Rahói járásokban 4-4 választókerületben zajlanak majd a választások. Az Ungvári Városi Tanács megválasztására öt választókerületet hoztak létre, Munkácson négy választókerület alakult.

A járási tanácsi választókerületek létrehozása nem volt zökkenőmentes. Így például az OPORA tájékoztatásából kitűnik, hogy a beregszászi járási 5. számú választókerületet, amelyet a Bátyúi, Kaszonyi, Nagybégányi, Nagyberegi és Beregkövesdi (Kamjanszke) kistérségek alkotnak, két részre szakítja a Beregszászi kistérség alkotta 4. sz. választókerület. Ha magunk elé képzeljük a térképet, valóban szembetűnő, hogy az északon a Munkácsi járásig húzódó, délen az országhatárig nyúló Beregszászi kistérség egyik oldalán találjuk a Nagybégányi kistérséget, a másik oldalán pedig a Nagyberegit. A választási törvény ugyanakkor egyértelműen kimondja, hogy az egy választókerületet alkotó területeknek érintkezniük kell egymással.

A Beregszászi Járási Territoriális Választási Bizottság tagadja, hogy „szétszakították” volna az 5. sz. választókerületet, szerintük másként nem lehetett kialakítani a kerületeket anélkül, hogy meg ne sértették volna a kistérségek egységét, amelyek lehetőség szerinti megőrzése szintén törvényben rögzített szempont. Így viszont anélkül sikerült kialakítaniuk a választókerületeket, hogy át kellett volna „szabniuk” a kistérségek határait – mutatott rá Marija Veszelszka, a Beregszászi Járási Territoriális Választási Bizottság elnöke, akit az OPORA idéz. Veszelszka megjegyezte, a választási folyamat résztvevői nem kifogásolták a megoldást. Érdekes ugyanakkor, hogy a Központi Választási Bizottság honlapja szerint a Nagyszőlősi kistérség szavazókörzeteit megosztotta a választási bizottság a 2. és a 3. számú választókerületek között.

Ungváron előre megjósolható módon vita támadt a választókerületek és a szavazókörzetek kialakítása körül. Észrevételeket fogalmazott meg ezzel kapcsolatban az Önsegély (Самопоміч), valamint az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) párt is. A választási bizottság az észrevételeket figyelmen kívül hagyta, így mindkét párt keresetet nyújtott be a bíróságon.

Huszton a Haza (Батьківщина) párt képviselői fordultak a bírósághoz, miután egy választókerületbe sorolták Rakaszt (Rokoszovo) és Keselymezőt (Koseljovo), holott azok közigazgatási határai nem is érintkeznek.

Lazaság és törvényesség

Úgy tűnik, a territoriális választási bizottságok időnként meglehetősen szabadon értelmezik a működésükre vonatkozó előírásokat. Az OPORA múlt heti jelentése szerint megfigyelőik hét kárpátaljai választási bizottság helyiségeiben nem találtak ügyeletest munkanapon. A magyarlakta települések közül Nagybereg szerepelt a jelentésben, amely rögzíti, hogy a megfigyelők szeptember 7-én ebédidőben egy lelket sem találtak az irodában. További hiányosságként jegyezték fel a civil jogvédők, hogy a bizottság hirdetőtábláján nem voltak kifüggesztve a testület határozatai, ami pedig szintén törvényi előírás.

Beregszászban az egyik tömbház lakóinak máris meg­gyűlt a baja a kampányolókkal. A mukachevo.net beszámolója szerint ismeretlenek egyenesen a lépcsőház zárt ajtaja elé szórták le a kormányzó Nép Szolgája párt kampányanyagait. „Kérünk minden politikai erőt, hogy ne szemeteljen az OSZBB-nk (lakóközösségünk – a szerk.) előtt” – írta a Facebook közösségi oldalon Valerij Borovszkij, a beregszászi lakóközösségek egyesületének elnöke. Sajnos Beregszász távolról sem az egyetlen település, ahol gondot okoz a kampányanyagok terjesztőinek nemtörődömsége.

Máris sok a panasz azzal kapcsolatban, hogy mindent ellepnek a választásokon indulók és az őket támogató pártok plakátjai, hirdetései. Holott a törvények egyértelműen rendelkeznek a politikai hirdetések kihelyezésének szabályairól. Így például tilos a politikai hirdetések kifüggesztése az állami, önkormányzati fenntartású középületeken, hivatalokon, a tömegközlekedési eszközökön és azok megállóiban, illetve a taxikon. A helyi önkormányzatok feladata kijelölni a politikai hirdetéseknek fenntartott helyeket és felületeket, ám ez nem mindig egyszerű, s nemegyszer kevésnek bizonyul a kijelölt felület az indulók nagy száma miatt. Így azután rendszerint az a főszabály, hogy mindenki boldogul, ahogyan tud, akár a törvényeket megsértve is.

Zelenszkij is beszáll a kampányba?

A napokban a helyi média közölte, a tervek szerint szeptember 25-én Kárpátaljára látogat Volodimir Zelenszkij elnök. A karpat.in.ua Vitalij Hlahola Telegram-csatornája nyomán azt írja, hogy az ukrán államfő autóval érkezik Szlovákiából Ungvárra, ahol megállapodást tervez aláírni a szlovák légtér használatáról, ami nélkülözhetetlen az ungvári repülőtér újraindításához.

Ugyanezen a napon Zelenszkij felkeresi az Eurocar ungvári járási üzemét, ahol Škoda személygépkocsikat szerelnek össze, majd Beregszászba is ellátogat. Itteni programjáról egyelőre csak annyit tudni, hogy többek között felkeresi a kórházat.

Emlékezhetünk rá, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tavasszal felvetette, hogy az ukrán–magyar kapcsolatok rendezésének előmozdítása érdekében a két ország megállapodhatna a Magyarország által emelt beregszászi kórházépület befejezéséről, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök eredetileg nyárra tervezett csúcstalálkozóján jelenthettek volna be. A két ország közötti tárgyalások később elakadtak, s így minden jel szerint a csúcstalálkozó is elmarad, de a beregszászi kórház ügyét talán mégsem feledték Kijevben.

Mindenesetre önmagában is hírértékű, hogy az ukrán államfő elnöksége második évében, harmadik kárpátaljai látogatása során felkeresi a kárpátaljai magyarság kulturális központjának számító Vérke-parti várost. Isten hozta a valóságunkban, elnök úr!

(ntk)

Kampányrajt: Ungváron máris paprikás a hangulat

A kampány az első napoktól igazolni látszik az előrejelzéseket, amelyek szerint a legkíméletlenebb választási küzdelem az ungvári polgármesteri székért bontakozhat ki Kárpátalján.

A két legesélyesebb jelöltnek Bohdan Andrijiv hivatalban lévő polgármestert, valamint Viktor Scsadejt tartják az elemzők. Adrijivet a megyeszékhelyen az elmúlt években kipattant korrupciógyanús esetek miatt a sajtó egy része korábban már-már politikai hullaként kezelte, a felmérések szerint azonban fej-fej mellett halad kihívójával és állandó bírálójával, Viktor Scsadejjel. Kérdés, mit fognak szólni a választók ahhoz, hogy Scsadej, aki jelenleg a Haza párt színeiben tagja a megyeszékhely városi tanácsának, ezúttal a Nép Szolgája jelöltjeként igyekszik megszerezni a polgármesteri tisztséget. Igaz, nem ő lesz az egyetlen, aki az idei helyhatósági választások alkalmával pártot vált. Vetélytársáról, Boh­dan Andrijivről például köztudott, hogy az Újjászületés (Відродження) párt színeiben választották polgármesterré, most mégis a Haza jelöltjeként szeretné újraválasztatni magát – emlékeztet a Zakarpattya Online.

Az esélyes jelöltek között emlegetik még Szerhij Ratusnyakot, bár az expolgármester, aki eddig kétszer is betöltötte a tisztséget (1994–1998 és 2006–2010) még nem jelezte indulási szándékát. Ezenkívül felmerült a politikai tapasztalattal nem rendelkező, ám a városban igen népszerű Viktor Petrov orvosdoktor neve is a polgármesteri szék lehetséges várományosaként. Őt az Andrij Baloga Csapata formáció jelöltjeként emlegetik.

A tudósítások szerint a megyeszékhelyen még a hivatalos kampányrajt, azaz szeptember 5. előtt megjelentek szinte minden számottevő induló óriásplakátjai. Ily módon elmondható, hogy testületileg törvénysértéssel kezdték választási hadjáratukat.

A küzdelem várható hevességét vetíti előre, hogy a Nép Szolgája (Слуга народу), az Európai Szolidaritás (Європейська солідарність), az OPZZS és jelöltje, Andrij Portnov, az Andrij Baloga Csapata és potenciális jelöltjük, Viktor Petrov plakátjait, utcai reklámjait máris több helyütt megrongálták.

Viktor Petrov néhány napja a Facebook közösségi oldalon megjelent és a mukachevo.net által ismertetett videoüzenetében jelentette be, hogy ismeretlenek éjszaka telefonon leszámolással fenyegették meg. Állítólag arra akarták rávenni, hogy álljon el az együttműködéstől Andrij Baloga Csapatával. Az orvos közölte, feljelentést tett a rendőrségen. Egyúttal felszólította vetélytársait, hogy mondjanak le a nyomásgyakorlás régi módszereiről, s „összpontosítsanak az eszmék és csapatok vetélkedésére”.

A riasztó hírek mellett mulatságos esetekről is beszámol a sajtó. A Zakarpattya Online például arról írt, hogy a Nép Szolgája képviselőinek óriásplakátjairól lemaradt egy vessző, amit az újságírók fedeztek fel. A hiányzó írásjelet utólag szorgalmas kezek egyenként ragasztották fel a már kihelyezett plakátokra.

(hk)