A GörögKör vendége volt Matl Péter

2020. szeptember 17., 13:36 , 1025. szám

Az ez év elejére a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően megépült Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium diákjai számára tartott előadást szeptember 15-én Matl Péter szobrászművész.

„A művészet nyitottabbá tesz a teremtett világ szépségére” – emelte ki az eseményt szervező II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Főiskolai Lelkészsége és a görögkatolikus kollégium vezetője, Marosi István.

Matl Péter munkácsi szobrászművész Alkalmazott művészet – A Vereckei-szorostól a Kállay-kúriáig c. előadása során a hallgatóság betekintést nyerhetett az alkotó pályájának kezdeteibe s alakulásába, az első kifaragott szobortól a monumentális alkotásokig. Megtudhattuk, hogy a művészet különböző ágazatai gyerekkora óta mindig jelen voltak az életében. Bár ő maga kerámia szakot végzett, festőként, grafikusként is ismert, a legnagyobb hírnevet mégis az egyébként autodidakta módon elsajátított szobrászi munkásságával szerezte. Kiemelte: legyen szó akár kőről, akár fáról vagy vászonról, az anyag sohasem lelketlen. Mond valamit az alkotónak, s miután az alkotó megteremt valamit belőle, az elkészült munka a néző számára nemcsak egy megmintázott alakot kell jelentsen, hanem abból jelképekre, történelmi eseményekre, a szereplők személyére való utalásokat is. Munkáiban ezenkívül fontos a funkcionalitás: így ötvöz szimbolikus tartalmakat szökőkutakkal, így öntötte játszótér formájába a csodaszarvas regéjét és a magyar népmeséket.

Munkái közül elsőként Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi szobra, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található magyar Nemzeti Összetartozás Emlékmű, az általa készített oltárok s természetesen a vereckei emlékmű szimbolikájáról és elkészítésének körülményeiről beszélt. Megtudhattuk, hogyan élte meg, amikor a hatóság leállította a vereckei emlékmű építését, s a művész, akit az építés kezdetén felkapott a sajtó, ezáltal gyorsan szerzett viszonylag nagy hírnevet, a leállást követően munka nélkül maradt. Ugyanitt kiemelte azt is, hogy a művészetre milyen befolyással vannak a politikai törekvések, s hogy a történelem gyalázatos időire emlékeztető munkákat is úgy kell megformázni, hogy ne okozzanak békétlenséget a nemzetek között.

Matl Péter a későbbiekben több előadást is tart majd a görögkatolikus kollégiumban, melyekre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az előadások tervezett időpontjai az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium Facebook-oldalán követhetők.

A program létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Espán Rita