Újabb falu lakóit kellett kitelepíteni Luhanszk megyében a tűz miatt

2020. október 2., 10:29

A Luhanszk megyei nagy tűzesetek miatt csütörtök este kiürítették a novoajdari járási Alekszandrivka községet – jelentette a korrespondent.net Szerhij Hajdajra, a megyei állami katonai és civil adminisztráció vezetőjére hivatkozva.

Hajdaj a Facebook közösségi oldalon megjelent videoüzenetében jelentette be, hogy az erős szél a település irányába fúj, ezért határozott a járási állami adminisztráció vezetője az evakuálás mellett.

A faluba rendőröket, mentőautókat és autóbuszokat vezényeltek a kiürítéshez. A tisztviselő reményét fejezte ki, hogy sikerül lokalizálni a tüzet a veszélyeztetett településeknél, s ma hozzáláthatnak az oltáshoz.

A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának tájékoztatása szerint Luhanszk megyében ezt megelőzően több mint 120 személyt kellett evakuálni, a menekülteket Novoajdarban és Szeverodoneckben helyezték el.

Korábban jelentették, hogy a Luhanszk megyei tüzeknek eddig 11-en estek áldozatául.

(korrespondent.net/Kárpátalja)