Európai színvonalú családorvosi rendelőt adtak át Nagybaktán

2020. október 6., 13:18 , 1027. szám

A Beregszásztól 7 kilométerre elterülő község rendelőjére már ráfért egy alapos felújítás. A renoválás a Kárpátaljai magyar családorvosi rendelők felújításának támogatása program keretében kerülhetett megvalósításra. A program kiterjedt a nyílászárók és a tető cseréjére, a teljes külső, illetve belső felújítási munkálatokra. A felújítás költsége összesen 901 465 hrivnya volt.

„Örömömre szolgál, hogy ismét egy olyan rendezvényre látogathatok el, ahol egy újabb felújított családorvosi rendelőt adhatunk át” – kezdte ünnepi köszöntőjét Beke Mihály András, első beosztott beregszászi konzul. „Minden magyar felelős minden magyarért!” – húzta alá, majd hozzátette, hogy az ehhez hasonló felújítási műveletek nem haladnának ilyen jól Kárpátalján, ha Magyarország Kormánya nem tudna együttműködni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ).

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a vírus komolyságára hívta fel az emberek figyelmét ünnepi beszédének elején. „Ez a járvány megváltoztatta az egész világ életkörülményeit, és még egyáltalán nem látjuk a végét, de örömteli események is vannak vidékünkön, hisz egymást érik a családorvosi rendelők átadásai” – mondta az elnök.

Elek Krisztina, a családorvosi rendelő helyettes vezetője hálás köszönetét fejezte ki a támogatóknak, akik segítsége nélkül nem újulhatott volna meg ilyen formában a rendelő, mely így már európai színvonalú intézményként fogadja az ide érkező betegeket.

Az ünnepélyes átadót követően Margitics Jaroszlav tisztelendő úr megáldotta a rendelőt és annak dolgozóit.

SD