A tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek Munkácson

2020. október 6., 16:15 , 1027. szám

A munkácsi magyarok október 6-án a tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének székháza falán lévő Kossuth-emléktábla alatt. Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Kuti László ungvári magyar konzult, Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnökét, Schink Istvánt, a Munkács 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját, Kristofori Olgát, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatóját, Lapatyuk Krisztinát és Holub Teodort, a Munkácsi Városi Tanács képviselőit, valamint Hajlik Katalint, a munkácsi Karitasz igazgatóját és a város magyar középiskolájának tanárait és diákjait.

A Munkács II. Rákóczi Ferenc Középiskola Horváth Leskó Magdolna tanárnő által felkészített diákjai emlékműsorral idézték fel a 171 évvel ezelőtti eseményeket, majd Kuti László és Gulácsy Géza megkoszorúzta a Kossuth-emléktáblát.

Gulácsy Géza a megemlékezés végén nemzeti gyásznapunk kapcsán elmondta: „Amit össze akarnak nyomni, az kiszélesedik. Amit gyengíteni akarnak, az erősödik. Amit el akarnak pusztítani, az nem lesz meddő. Ahogy ezt Lao-ce, a kínai bölcs írta. Valóban bebizonyosodott, hogy a magyar nemzet hihetetlenül mély kataklizmából tudott kiemelkedni, fel tudta építeni magát, újjá tudott mindig éledni. Reméljük, hogy ez a töretlen lendület folytatódni fog. Ha hiszünk az Úristenben és kitartunk az elveink mellett, akkor továbbra is állni fogjuk a történelem viharait.

dózsa