Megemlékezés az október 9-i bombázás áldozatairól

2020. október 9., 18:37 , 1028. szám

Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében az eddigi évekhez hasonlóan idén is méltóképpen emlékezett meg az 1944. október 9-i bombázás áldozatairól. A megemlékezés a beregszászi római katolikus temető honvédparcellájánál vette kezdetét, majd a beregszászi vasútállomás melletti emléktáblánál folytatódott.

A római katolikus temető honvédparcellájánál történő megemlékezés során Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul tartott beszédet, amelyben elmondta, a már hagyományosan megrendezett megemlékezés a második világháború oly gyászos végső időszakának, egyik Beregszászban különösen fájdalmas eseményéről, az 1944. október 9-i bombázásról és annak áldozatairól szól. Mai tudásunk szerint mintegy 250 ember vesztette életét a Beregszászt ért légi és szárazföldi támadás során – mondta a főkonzul.

Ezt követően a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákjai készültek verses előadással, amelyet Kocsis Mária, az iskola magyarnyelv- és irodalomtanára állított össze.

A rövid kulturális programot követően a megjelent vendégek elhelyezték koszorúikat az elesettek emlékműjénél.

A megemlékezés ideje alatt a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium és a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola diákjai álltak „őrséget” a honvéd katonák sírjai mellett, tisztelegve hősies önfeláldozásuk előtt.

Az esemény tovább folytatódott a beregszászi vasútállomás épületénél, ahol a város több iskolájából is érkeztek diákok és tanárok egyaránt, hogy leróják tiszteletüket az elhunytak előtt.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica elnöke beszédét Radnóti Miklós Nem tudhatom… c. versének részletével kezdte, amely vers sorai megfogalmazták a háború civil lakosságot sújtott borzalmait. „Mi azért vagyunk itt, idősek és fiatalok, hogy továbbadjuk ezen borzalom emlékét ahhoz, hogy ez meg ne ismétlődjön, és ehhez mindenkinek éberen kell élnie” – emelte ki beszédében az elnök asszony. Valamint azt kívánta mindannyiunk számára, hogy a felnövekvő generációknak ne kelljen újabb ilyen emlékműnél megállni és koszorúzni, az értelmetlen halálra emlékezni.

Ezt követően Buda Ferenc Háború c. megzenésített versét hallhattuk Szimeonov Barbara gyönyörű előadásában.

Továbbiakban a történelmi egyházak képviselői, Molnár János beregszászi római katolikus plébános és Marosi István görögkatolikus parochus imába foglalták az áldozatok emlékét.

Végezetül a vendégek a vasútállomás épülete falán található emléktáblánál elhelyezték koszorúikat, valamint főhajtással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

K. K.