Virtuális háborúink: vakcina és óraátállítás

2020. október 14., 19:18 , 1028. szám

Az ukrán politikai elit elszántan küzd az orosz agresszió ellen. Igaz, nem a fronton. A politikusok egyfajta virtuális valóságot teremtettek a maguk számára, amelyben heroikusan ütnek-vágnak mindenkit, elsősorban a másként gondolkodókat. Az elmúlt napokban két ilyen szimbolikus csatának is a tanúi lehettünk.

Az a fránya vakcina

Történt, hogy Viktor Medvedcsuk, az Ellenzéki Platform – Az Életért párt vezetője a minap Moszkvában járt, ahol találkozott komájával, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az ukrán sajtó szerint a találkozón megvitatták annak lehetőségét, hogy Ukrajnának is szállítsanak a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcinából. Úgy tudni, az orosz államfő nem zárkózott el a lehetőség elől, amennyiben Kijev hivatalosan jelzi az igényét.

Ukrajnában a nacionalista-hazafias ellenzék felhördült a hírre. Olaj volt a tűzre, hogy a zn.ua szerint Medvedcsuk elmondta, amikor nyáron a családjával az elcsatolt Krímen nyaralt, beoltották a Covid–19 elleni orosz oltóanyaggal. Megtudhattuk, hogy a család és ő maga is „jól viselték” az oltást. Ezenkívül azt találta mondani, hogy jelenleg az orosz vakcina a koronavírus elleni „legmegbízhatóbb gyógymód”.

Még Volodimir Zeleszkij elnök is kifakadt az ellenzéki politikusra. A Facebook közösségi oldalon arról biztosított, hogy Ukrajna megbízható oltóanyaghoz fog jutni, amely nem ébreszt kétségeket a tudósokban.

„Az Európai Unió megerősítette, hogy segít Ukrajnának valódi oltást kapni, amikor megjelenik, és nem fog kétségeket ébreszteni a tudósokban. Ezért nem tanácsolom, hogy nagyon higgyenek egyes cinikusok választás előtti „kezdeményezéseiben”, akik már beoltatták magukat ellenőrizetlen szerekkel” – írta Zelenszkij.

Csak hát a valóság lépten-nyomon belerondít a hazafiak ideális világába. Miután napok óta beszédtéma, hogy rövidesen megtelhetnek az ukrán kórházak covidos betegekkel, a Newsone tévécsatorna műsorában Olekszandr Kacsurának, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselőjének is feltették a kérdést, mit gondol az orosz vakcináról.

A kormánypárti politikus pedig, aki nyilván nem rugaszkodott el még teljesen a valóságtól, kifejtette, hogy a Covid–19-járvány közepette, amikor az esetek száma rekordütemben növekszik, az állampolgárok egészsége kell hogy legyen az első.

„Úgy vélem, ha bebizonyosodik az orosz vakcina hatékonysága, rendelkezni fog a megfelelő ajánlásokkal, kötelesek leszünk beszerezni” – közölte a honatya, kimondva azt, amit az ország elnökétől is elvárna a lakosság, mert így emberi, így helyes erkölcsileg. Bár aligha fér hozzá kétség, hogy Medvedcsuk látogatásának az orosz fővárosban köze volt a közelgő ukrajnai helyhatósági választásokhoz is.

Már megint az óraátállítás

A hétvégén felröppent a hír, miszerint a parlamentben bejegyeztek egy törvényjavaslatot, amely eltörölné Ukrajnában az őszi és tavaszi óraátállítást. A hír első hallásra semmitmondó, hiszen majdhogynem évente felmerül a kérdés, lemond-e Kijev, s ha igen, mikor a nyári és a téli időszámításról, ahogyan azt világszerte számos ország megtette vagy fontolgatja.

Csakhogy a Roman Sztefancsuk kormánypárti honatya, a parlament alelnöke által benyújtott tervezet indoklásában az időszámítás törvényi szabályozásának szükségességén, és a folytonos óraátállítás okozta egészségügyi problémák elkerülésén túl egy további, ugyancsak az átállásról való lemondás mellett szóló érvet is találunk: „A benyújtott törvényjavaslat nemcsak az ukrajnai időszámítás jogalapjának megteremtésével kapcsolatos kérdések rendezésére irányul, hanem a területi integritás védelmére és Ukrajna nemzetbiztonságának megerősítésére is, mivel ismert, hogy Ukrajna ideiglenesen megszállt területein az agresszor állam, az Oroszországi Föderáció ideje lett bevezetve. Ezért az egységes kijevi idő bevezetése és megszilárdítása Ukrajna kivétel nélkül egész területén lehetővé teszi Ukrajna biztonsági pozícióinak megszilárdítását is, és elősegíti az ideiglenesen megszállt területek deokkupációját és reintegrációját.”

Ha mást nem is, annyit bizonyosan sikerült elérnie a törvényjavaslat szerzőjének, hogy elgondolkodtatta a világnak azt a részét, amelyet érdekel, hogy mivel foglalkozik az ukrán parlament a szürke hétköznapokban. A tervezetből megtudhatjuk, hogy Ukrajna az UTC+2-es időt szándékozik használni, és lemond a téli/nyári időszámításról. Így a jövőben nyáron a kijevi idő megegyezne a magyarországi nyári idővel, télen viszont egy órával előrébb járna, mivel Budapesten az évnek ebben a szakaszában az UTC+1-es időt használják.

A lényeg azonban nem Budapest, hanem Moszkva! Mivel Moszkvában az UTC+3-at használják (ahogyan egyébként az Ukrajnától északra fekvő Fehéroroszországban és a délre található Törökországban is), s Oroszország már évek óta lemondott a nyári időszámításról, nem fordulhatna elő többé – ahogyan az jelenleg nyaranta bizony megtörténik –, hogy Kijevben és Moszkvában ugyanannyi legyen az idő.

Hogy az UTC+2-re való áttérés mennyiben segíti elő a nemzetbiztonság megszilárdítását – és főként a megszállt területek felszabadulását –, az a laikusok számára rejtély, bár nem zárhatjuk ki, hogy a szakértők felhozhatnak ezzel kapcsolatos érveket. Az viszont valószínű, hogy a Sztefancsuk-féle törvényjavaslat elfogadása esetén a kijevi idő alkalmazása a hazafiság egy újabb kinyilvánítási formájává válhat, és nem kizárt, hogy az ettől eltérőket, különösen a moszkvai időt használókat kollaboránsokká nyilvánítják. Úgyhogy könnyen előfordulhat, hogy azok a kárpátaljaiak, akik megszokták, hogy a budapesti idő szerint éljenek, a jövőben nyaranta, amikor Budapesten és Kijevben ugyanannyi lesz az idő, jó ukrán hazafiak lesznek, azonban amint a magyar fővárosban áttérnek a téli időszámításra, egy csapásra Putyin kiszolgálóivá, szeparatistákká stb. válnak.

(hk)