Átadták a megújult Tiszaújhelyi Családorvosi Rendelőt

2020. október 18., 19:10 , 1029. szám

A KMKSZ közbenjárására a magyar kormány támogatásával újult meg a Tiszaújhelyi Családorvosi Rendelő épülete, melyet október 17-én ünnepélyes keretek között adták át. A Kárpátaljai magyar család­orvosi rendelők felújításának támogatása program keretében megújult intézményben nyílászárókat, tetőt és csatornákat cseréltek, külső előtetőt alakítottak ki, valamint szigetelték a homlokzatot. A felújítás közel 708 000 hrivnyába került.

Az épület legutóbb a szovjet időkben volt felújítva, így a most elvégzett fejlesztések hatalmas segítséget jelenteken a helyi egészségügy számára. Ünnepi beszédében Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács első helyettese elmondta: Ukrajna a reformok korát éli, ebből az egyik legfontosabb az egészségügyi reform, amelynek lényege, hogy javuljon az egészségügyi ellátás színvonala, illetve hogy közelebb vigye az emberekhez az családorvosi ellátást. Azonban ez a reform – ahogyan a többi is – az anyagi háttér hiányával küszködik. „Mi láttuk ezt, ezért magyarországi támogatással a családorvosi rendelők felújítása program keretében 2018-tól sorozatban újítjuk meg Kárpátalján a rendelőket, ennek köszönhetően javul az eszközellátottságuk is.” Az alelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a KMKSZ volt az első, aki a Covid–19-járvány megjelenésekor egyből a tettek mezejére lépett, és a gyűjtési akcióból több mint hatvan egészségügyi intézményt támogattak Kárpátalja-szerte.  „Magyarország és a KMKSZ mindig igyekezett odafigyelni az egészségügyi ellátásra. A Szövetség a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány révén támogatja az egészségügyi dolgozókat is, több mint 20 000 egészségügyi és oktatásban dolgozó részesült szociális támogatásban. Ezenfelül Magyarország folyamatosan támogatja a kárpátaljai egészségügyi rendszert, látva azt, hogy milyen nehéz helyzetben van. Legutóbb ötven lélegeztetőgépet kapott Kárpátalja. Ahhoz, hogy mindezt a segítséget folytatni tudjuk, október 25-én jól és helyesen kell döntenünk” – fogalmazott Barta József.

 „Ebben a rendkívül nehéz helyzetben, melyet a járvány is súlyosbít, a KMKSZ igyekezett a magyar kormány támogatásával valamennyi kárpátaljai magyarlakta település rendelőit felújítani és védőeszközökkel ellátni” – kezdte beszédét Brenzovics László, a KMKSZ elnöke. Szerinte ezen támogatások nélkül nem tudtak volna eredményesen küzdeni a járvány és más betegségek ellen az egészségügyi intézmények. „Választásokra készülünk, a KMKSZ képviselői minden szinten nagyon sokat tettek azért, hogy az egészségügy kellő állapotba kerüljön. Ahhoz, hogy ez a folyamat folytatódjon, nagyon jó választási eredményre van szükség, ezért bízunk benne, hogy mindenki helyesen dönt majd” – hangsúlyozta Brenzovics László.

Boldog Ferenc, a KMKSZ Tiszaújhelyi Alapszervezetének elnöke köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és Orbán Viktornak a kárpátaljai magyarságot érintő minden irányú támogatásért.

„Szeretnénk folytatni az eddig elkezdett munkát, ehhez viszont szükséges, hogy a választások során a józan ész, az odafigyelés és a bölcsesség döntsön” – mondta az elnök.

Babita László, a Tiszaújhelyi Családorvosi Rendelő vezetője megköszönte a KMKSZ-nek azt a segítséget, amelyet a rendelő felújításához és bővítéséhez kaptak. „El kell mondanom, hogy az elmúlt évek során sokkal több segítséget kaptunk, mint amit az ukrán állam tudott nekünk valaha is segíteni. Bízom benne, hogy ez a jó együttműködés megmarad, és a jövőben is folytatódhat.”

A köszöntőket követően Harangozó Miklós parochus felszentelte a megújult épületet, ezt követően átvágták az átadást szimbolizáló nemzeti színű szalagot.

Az eseményen jelen volt Petei Judit és Rezes Károly, a KMKSZ két megyei képviselőjelöltje is.

Az ünnepséget Budai Éva, a helyi iskola tanulójának szavalata tette emelkedettebbé.

V. E.