Újdonságok a jövő évi felvételi eljárásban

2020. október 20., 12:25

Az Oktatási és Tudományos Minisztérium közzétette A felsőoktatásba való 2021. évi jelentkezés feltételeinek jóváhagyásáról szóló rendeletet, amelynek alapján ez év végéig valamennyi felsőoktatási intézménynek jóvá kell hagynia és közzé kell tennie saját felvételi szabályzatát – közölte a tárca sajtószolgálata nyomán a korrespondent.net.

A dokumentumból egyebek mellett kiderül, hogy jövőre az orvosi szakokra (fogászat, orvostudomány, gyermekgyógyászat) jelentkezők versenypályázatán való részvételhez szükséges minimális pontszám a második és harmadik felvételi tárgyból is 150 lesz. Számukra kötelező külső független értékelésen (ZNO) részt venni ukrán nyelvből és matematikából, harmadik tárgynak pedig a biológiát, a kémiát vagy a fizikát választhatják.

Ezenkívül a minisztérium úgy határozott, hogy a humán- és társadalomtudományi szakokra pályázók számára továbbra is kötelező marad a ZNO ukrán nyelvből és irodalomból, a más szakokra jelentkezőknek viszont nem kell vizsgázniuk irodalomból.

A tájékoztatás szerint a 2018–2020-ban ukrán nyelvből és irodalomból szerzett vizsgaszertifikátok minden szakon felhasználhatók lesznek a jövő évi felvételinél.

Az oktatási tárca egyben úgy határozott, hogy jelentősen növeli azon tárgyak körét, amelyek harmadik vizsgatárgynak választhatók.

A magiszteri képzésre jelentkezőket érinti, hogy 2021-től minden szak esetében kötelezővé válik az egységes felvételi vizsga idegen nyelvből.

(korrespondent.net/Kárpátalja)