Ünnepélyes iskolaátadás Tiszaágteleken

2020. október 20., 19:56 , 1029. szám

A Tiszaágteleki Általános Iskola felújítása a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján program keretében valósulhatott meg a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMFJA) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével. Az ünnepélyes átadásra október 20-án került sor. Az iskola tetőszerkezetének és csatornarendszerének teljes felújítása összesen 465 484 hrivnyába került.

A megjelent vendégek – Loppert Balázs, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője, Bátori József, megyei képviselő, Torma László, Tiszaágtelek polgármestere, Jávorszky Beáta, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, Úr Viktor, a Tiszaágteleki Általános Iskola igazgatója, Nagy Ferenc, a Nagydobrony Térség Fejlesztéséért civil szervezet elnöke, Hidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke, Mester András, a KMKSZ gazdasági és önkormányzati titkára – bemutatását követően ünnepi köszöntők hangzottak el.

Loppert Balázs kiemelte, örül, hogy itt állhat, és láthatja, hogyan újult meg egy régi épület.

– A megújulást követően minden épület régi fényében ragyoghat, de ez az épület mégis más, mint a többi, ugyanis ez egy szellemi műhely. Ez tulajdonképpen a kárpátaljai magyarság jövője, ahol diákok tanulnak, és idővel felnőttként a mezőgazdaság, vállalkozásfejlesztés és turizmus szakágazataiban biztosítani fogják a kárpátaljai magyarság megmaradását a szülőföldön – zárta gondolatait a diplomata.

– Ide is eljutott az anyaország anyagi gondoskodása, de talán ennél még fontosabb az a gondoskodás, amellyel Magyarország nemzeti kormánya minden kicsi közösségnek üzen. Üzen mindenkor és ma is, hogy Önökre is gondol, Önök is számítanak, az itt dolgozó pedagógusok, az itt tanuló gyermekek. Ennek az ünnepe ez a mai nap, amikor átadhatjuk ezt a felújított tetőszerkezetet. Remélem, hogy a következő 5 évben is együtt tudunk működni, és az itteni fejlesztéseket tovább tudjuk vinni, tovább tudunk közösen dolgozni a megkezdett feladatokon – hangsúlyozta Balogh Lívia, és átnyújtotta az iskolaigazgatónak a bronztáblát, amely ezentúl az iskola falán hirdeti majd, hogy egy nemzet vérei vagyunk mindannyian.

Torma László polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az iskola fejlődéséhez és szépüléséhez, hiszen, mint mondotta, a tanárok számára sem mindegy, hogy milyen körülmények között dolgoznak, illetve hogy a tanulók milyen épületben tesznek szert a tudásra. Kiemelte, egy kis község számára nagy öröm, hogy az anyaország rájuk is gondol, és támogatja a kis magyar közösséget, hogy fejlődhessen.

Úr Viktor a kezdeteket felidézve elmondta: a XXI. században XX. századi problémákkal küszködtek, s bárkihez fordultak, süket fülekre találtak.

– De két bátor kárpátaljai fiatal, Kócs Viktória és Úr Viktor Roland dr. Orbán Balázs miniszterhelyetteshez, a miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárához fordultak, s ennek nyomán 2018-ban elindult az iskolában egy fejlesztési folyamat, amely Buhajla József ungvári főkonzul közbenjárásával sikeresen megvalósult. Becsatolást nyertünk a Keleti Partnerség programba, az iskola új tetőszerkezetet kapott, a Bethlen Gábor Alap támogatásával bevezették a központi fűtést, s átadásra került egy korszerű számítógépterem.

Az átadási ünnepséget a Tiszaágteleki Általános Iskola tanulóinak előadása tette színessé: néhány dal csendült fel, majd Jávorszky Máté olvasott fel az anyanyelvről.

Rehó Viktória