Átadták a felújított Mezőkaszonyi Arany János Líceumot

2020. október 22., 16:40 , 1030. szám

A Mezőkaszonyi Arany János Líceum felújítása a bázisiskola-program és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának a Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján című program keretén belül valósult meg. Az átadóünnepségre október 21-én került sor.

A korábban igencsak lepusztult állapotban lévő intézmény még 1904-ben épült, s már meglehetősen ráfért a tatarozás. A felújításoknak köszönhetően az iskola teljes körű külső és belső felújításon esett át, megújult a fűtési, a szennyvízelvezető és a szellőztető rendszer, korszerűsítették a nyílászárókat, az iskolához tartozó épületeken tetőcserét végeztek, emellett rendbe hozták az udvart, járdákat alakítottak ki, amit térkővel raktak le, valamint új tornatermet és étkezdét is kapott az intézmény. A felújítási munkálatok teljes összege 67 475 143 hrivnya volt. Mindemellett az iskola felújítását követően fennmaradt összeget egy műfüves focipálya kiépítésére fogják fordítani.

A rendezvény kezdetén Csizmadia Alexandra, Magyarország beregszászi konzulja, külgazdasági attaséja tartott köszöntőbeszédet, melyben elmondta, a Keleti Partnerségi program egy széles körű, szerteágazó programhálózat, amelynek minden egyes sikeres programja és átadója nagy öröm az anyaország, valamint mindannyiunk számára, hisz a jövő nemzedékét neveljük ezekben a felújított intézményekben.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMF JA) elnöke elmondta, örömteli élmény számára, hogy sikeresen felújították a mezőkaszonyi líceumot, melyhez a KMKSZ hozzá tudott járulni, hiszen egykoron ő is ezen iskola ódon falai között kezdte tanulmányait és gyarapította tudását. „Ezentúl sokkal jobb és színvonalasabb körülmények között folyhat az oktatás az intézményben, amely iskola a kistérségben ahogy régen, úgy most is rendkívül fontos szerepet játszik, és reményeim szerint a jövőben is szolgálni fogja a kárpátaljai magyarságot” – emelte ki beszédében az elnök úr.

Jánosi Angéla, a Mezőkaszonyi Arany János Líceum igazgatónője megilletődve mondott köszönetet az intézmény felújításáért minden támogatónak. Emellett hangsúlyozta, immáron biztossá vált a Kaszonyi kistérség diákságának jövője, most már csupán a pedagógusi erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy sikeres embereket nevelhessenek.

A vendégek köszöntőit követően az átadást szimbolizáló szalagot Brenzovics László elnök úr, Orosz Ildikó elnök asszony és Csizmadia Alexandra külgazdasági attasé vágták át.

K. K.