Kampányhajrá

2020. október 22., 08:36

A hétvégén ismét az urnákhoz járul az ország lakossága, hogy megválassza az önkormányzatokat, a polgármestereket, illetve a kistérségi vezetőket. A kampányhajrá ezúttal viszonylag csendesre sikeredett. Az erőszakos megnyilvánulásoktól eltekintve a politikai harc leginkább kiskorúak homokozóbeli civakodását idézi, semmint érett felnőttek vetélkedését.

 

Akinek szűk a homokozó

A legnagyobb játszótéri vagányoknak Volodimir Zelenszkij elnök és pártja bizonyultak. Az államfő egyenesen belerondított a közös „kampányhomokozóba” azzal, hogy afféle közvélemény-kutatásra használja fel a választásokat (lásd A népszavazás illúziója című írásunkat!).

Ugyanakkor minden jel arra utal, hogy megpróbál végérvényesen az elődje, Petro Porosenko helyébe lépni a nemzet atyjaként. A tudósításokból megtudhattuk például, hogy minapi törökországi látogatása során Zelenszkij találkozott Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával, akit ukrajnai látogatásra hívott meg. A hír fogadtatása felemásra sikeredett a megosztott ukrajnai pravoszlávok körében. A (Moszkvától) független ukrán ortodox egyház létrehozásának ellenzői emlékeztetnek, hogy Zelenszkij hivatalba lépésekor még elhatárolódott az ukrán pravoszláv egyházon belüli szembenállástól. Most viszont annak a pátriárkának a meghívásával, aki egykor segített Porosenkónak megteremteni az ukrán pravoszlávok megosztottságának „intézményi kereteit”, az ukrán egyház patrónusaként mutatkozik. Valóban nehéz elhinni, hogy ennek manővernek semmi köze ne lenne a választásokhoz.

 

Az ellenzéken csattan az ostor

Amint az is furcsa, hogy a Nemzeti Televíziós és Rádiós Műsorszolgáltatási Tanács éppen most kezd vizsgálatba a ZIK, a 112 és a Newsone tévécsatornáknál, vagyis szinte a teljes oroszpártinak tartott ellenzéki médiánál. Állítólag a szóban forgó három csatorna tudósított Viktor Medvedcsuknak, az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) párt egyik vezetőjének Vlagyimir Putyin orosz elnöknél tett látogatásáról. A vizsgálat érdekes módon egybeesik a radikális szervezetek azon követelésével, hogy a hatóságok vonják vissza az „oroszpárti” tévécsatornák működési engedélyét. (Lásd írásunkat a nacionalisták október 14-i fővárosi megmozdulásáról!)

Ezzel szinte egy időben az OPZZS jelezte, hogy Mariupolban a Nép Szolgája és Vadim Bojcsenko, a település jelenlegi polgármestere megkísérelték kizárni jelöltjeiket városi tanácsi választásokból. A „nép szolgái” állítólag azért perelték be az ellenzéket, mert kampányukban azt ígérték, helyreállítják a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal. Korábban Mikolajivból jelentették, hogy megkísérelték kirekeszteni az OPZZS-t a választásokból.

 

Kijevi ejnye-bejnye a magyaroknak

Kárpátalján mostanáig jobbára békésen zajlott a kampány, már ami az itteni magyarokat illeti. Úgy látszik, Kijevben ezt nem nézhették tétlenül.

„Ukrajna Külügyminisztériuma már nemegyszer rögzítette a Kárpátaljára látogató magyar állami tisztviselők által folytatott politikai agitáció jeleit – olvasható a külügyi tárca szóvivőjének kommentárjában, amely kedden jelent meg a minisztérium weboldalán. – A Külügyminisztérium minden ilyen tényre hatásköre keretein belül reagál, diplomáciai úton óva intve a magyar felet az ukrajnai választási jogszabályok megsértésétől és az államunk belügyeibe való beavatkozásra tett kísérletektől.

Az Ukrán Külügyminisztérium hivatalos felszólításainak figyelmen kívül hagyása csak alátámasztja, hogy Magyarországnak rejtett célja van, ami az államközi kapcsolatokban elfogadhatatlan.

Tekintettel erre a Külügyminisztérium az illetékes rendvédelmi szervekhez fordult, hogy értékeljék a magyar tisztviselők cselekedeteit.

Reméljük, hogy az EU-tag Magyarország tisztségviselői tisztában vannak a jogállamiság fontosságával, és többé nem engedik meg maguknak, hogy Ukrajna vagy bármely más szuverén állam törvényeivel ellentétesen cselekedjenek” – zárul a közlemény.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi állhat az ukrán külügy barátságtalan kifakadása mögött. Azonban emlékezhetünk rá, hogy amikor idén szeptemberben a koronavírus miatt elrendelt határzárlatra hivatkozva megtagadták a beutazást Potápi Árpád Jánostól, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárától, a sajtó utalt rá, a döntés hátterében az állhat, hogy Kijev szerint a magyar tisztviselők kampányolni járnak Kárpátaljára.

 

Ungváron körvonalazódnak az erőviszonyok

Ungváron, ahol a színfalak mögött kőkemény harc folyik a polgármesteri tisztségért, bizonyosnak tűnik, hogy lesz második forduló.

Az Innovatív Projektek Alap által készített és a Zakarpattya Online által ismertetett felmérés szerint a biztos szavazók, illetve azok körében, akik tudják már, hogy kire adják a voksukat, az „igazi” Bohdan Andrijiv (Haza) – azaz a jelenlegi polgármester, s nem valamelyik „névrokona” – vezet a szavazatok 30,6%-ával. Viktor Scsadej (Nép Szolgája) 17,2%-kal a második, míg Viktor Petrov (Andrij Baloga Csapata) 15%-kal követi őt. A jelek szerint tehát Scsadej és Petrov között dőlhet el, ki lesz Bohdan ellenfele a második fordulóban. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy igen jelentős, 25,8% a bizonytalanok aránya a választók körében, vagyis akár meglepetés is születhet vasárnap a megyeszékhelyen, amennyiben magas lesz a részvétel.

Ami a városi tanácsi választásokat illeti, 24,3%-kal a Nép Szolgája áll az élen, majd Andrij Baloga Csapata (11,5%) és a Szülőföldem Kárpátalja (11,3%), az Európai Szolidaritás (10,2%), az OPZZS (8,8%), a Hang (5,7%) és a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt (4,0%) következik. A két százalék alatti eredményre esélyes pártok között találjuk az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot (1,3%).

 

Amikor az idegek felmondják a szolgálatot

A napi jelentésekből kitűnik, hogy a többé-kevésbé békés, civilizált felszín alatt dúlnak az indulatok.

Kijevben például a bíróság két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki nekirontott az UDAR párt egyik agitátorának. A támadó késével többször megszúrta áldozatát.

Herszon megyében is ellenzékiek váltak támadás áldozatává. Az öt álarcot viselő elkövető behatolt az OPZZS egyik megyei tanácsi képviselőjelöltjének lakásába, ahol zöld tinktúrával, „zeljonkával” öntötték le a házigazdát és három másik jelenlévő képviselőjelöltet, majd távozóban magukkal vittek egy laptopot.

Ugyancsak a vesti.ua számolt be arról, hogy a Lemberg (Lviv) melletti Rudno községben megtámadták a Népi Ruh egyik városi tanácsi képviselőjelöltjét. A dulakodás során megsérült a képviselőjelölt apja, autójának szélvédőjét feszítővassal törték be.

Harkivban a Nép Szolgája párt aktivistája késsel támadt az Európai Szolidaritás nevében kampányoló kollégájára. Miután szétszórta az utcán ellenfele szóróanyagát, a férfi elmenekült a helyszínről.

Zaporizzsjában rálőttek az egyik városi tanácsi képviselőjelölt gépkocsijára. A sértett elmondása szerint a Privatna utcában haladt, amikor az ismeretlen elkövető leadott egy lövést az autója irányába. A lövés célt tévesztet, csupán az első utas felőli oldalon rongálódott meg a szélvédő. A rendőrség rövidesen megtalálta az elkövetőt.

 

Mókás kampány

A siker hajszolása nem mindig jár a kívánt eredménnyel. Például Okszana Rudenyka, a kormánypárt jelöltje a zsitomiri városi tanácsi választásokon, óriásplakátjának jelmondatában – „Művelt emberek – sikeres Zsitomir” – két hibával írta a művelt szót.

Jól szórakozott az ukrán olvasó annak a két fiatalnak az esetén is, akiket előállított a rendőrség, amiért Brovariban kicserélték az egyik jelölt plakátjain a sorszámot, amely alatt az a szavazólapon szerepel.

A legnagyobb népszerűségnek azonban kétségtelenül a Halajev család örvendhetett az elmúlt napokban, amelynek három férfitagja három különböző párt, a Haza, az Európai Szolidaritás és a Nép Szolgája színeiben indul Szumiban a városi tanácsi és a megyei tanácsi választásokon. Az eset nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában, ahol többen azt hangsúlyozták, ebből is kitűnik, hogy mennyire elhanyagolható a különbség a pártok programjai között. Olekszij Zaharcsenko médiaszakértő ironikusan jegyezte meg, nem irigyli a Halajev családon belüli politikai vitákat.

(ntk)