A jövőnk a tét

2020. október 23., 16:25 , 1029. szám

Kedves Testvérek!

A választások korát éljük. Újra és újra döntéseket kell hoznunk. Mindenki meg akar győzni minket a maga igazáról, az általa választott út helyességéről.

A választásokra nem tekinthetünk úgy, mint elszigetelt, „hermetikusan elzárt” döntésekre. Döntéseinknek, állásfoglalásunknak következményei vannak.

Ha valaki akár csak elkezdte olvasni a Szentírást, az első oldalakon találkozik a döntéshelyzetbe került, válaszút elé állított emberrel.

Az akkor meghozott döntés kihatással lett az emberiség egész sorsának alakulására. Az Isten parancsának semmibevétele tévútra vezette az embert. Ennek a tévútra vezetésnek ügynöke, mozgatója a Sátán, aki olyan tényezőként van jelen világunkban, akivel számolnunk kell. 

Mint oly sokszor az életben, hamarosan ismét fontos döntést kell meghoznunk, amellyel talán alakíthatjuk életünket. Számoljunk azzal, hogy a jó dolgok közé a Sátán is elveti a maga megosztó téveszméit, ahogy akkor tette az Édenkertben. Megtévesztette az embert, hogy a könnyebbnek látszó, de halált hozó döntést hozza meg. Ugyanezt teszi ma is.

Dönteni, választani mindenképpen kell, mert helyettünk, szabad akarattal felruházott emberek helyett, senki nem fog dönteni. Ne adjuk ki kezünkből annak esélyét, lehetőségét, hogy mi magunk  megtegyük azt, ami rajtunk múlik, és amit meg kell tennünk.

S nem utolsósorban, lélekben forduljunk az Isten Szentlelkéhez, hogy választásunkat úgy tudjuk meghozni, hogy saját magunkkal és utódainkkal szembe tudjunk nézni.

Mindenképpen legyünk ott, válasszunk!

„Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes.” (Fil. 1, 9–10a)

Demkó Ferenc,
a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye helynöke

 

 

Kedves Testvérek!

Mint tudjátok, október 25-én helyhatósági választásokat tartanak Ukrajna-szerte. A tavalyi parlamenti választások előtt is felhívtam a figyelmeteket arra a felelősségre, mely mindannyiunkat érint ezzel kapcsolatban, és most is ezt teszem. Egyházunk tanítása szerint minden ember felelős Isten előtt azért az országért s azért a kisebb közösségért is (városért, faluért), amelyben él. Ezért arra biztatlak benneteket, hogy menjetek el szavazni aznap, és válasszatok lelkiismeretetek szerint. Tájékozódjatok előre, melyik jelölt áll legközelebb azokhoz az elvekhez, melyeket meggyőződéssel vallotok. Senki ne adja el pénzért a szavazatát, mert az komoly bűn: azzal a becsületét is eladja.

Arra biztatok mindenkit, hogy olyan jelöltre szavazzon, aki az élet, a másik ember, a nemzet és vallás tisztelete, valamint az Istentől nekünk ajándékozott emberi értékek mellett áll ki, s ezt eddigi tetteivel, életével is bizonyítja.

Aki otthon marad, az is szavaz, de akkor nem biztos, hogy a megfelelő jelölt kerül be mulasztása miatt a község vezetésébe.

Tegyünk tehát eleget állampolgári és keresztény kötelességünknek, hiszen valamilyen szinten mindenki felelős az ország és a lakóhelye jövőjéért.

Majnek Antal,
a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke

 

Kedves Testvérek!

2020. október 25-én Ukrajnában, így Kárpátalján is helyhatósági/önkormányzati választásokra kerül sor. Állampolgársági kötelességünk, hogy azon a napon elmenjünk szavazni.

Most nem a személyi ellentét kell, hogy vezérelje a választópolgárt, hanem a közös múlt, a keresztyén értékrend felvállalása, az a tudat, hogy erős közösségre és sokszintű képviseletre van szükség ahhoz, hogy védelmezni tudjuk jogainkat, életterünket és anyanyelvünket (meglévő nyelvhasználati jogunkat). Ne engedjük meghamisítani Kárpátalja történelmét, és ne engedjük át a jövő formálási jogát idegeneknek. A becsületes ember most állást foglal nemzete mellett. Ha nem teszi meg, más foglal állást nemzete ellen!

A saját nemzetünk iránti megbecsülés és tisztelet jele a magyar pártok támogatása.

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyház püspöke