Leleplezték a Batári Kultúrház látványtervét

2020. október 23., 19:28 , 1030. szám

A Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány és Nevetlenfalu önkormányzata között a KMKSZ közreműködésével szerződés-aláírásra került sor október 21-én, melynek értelmében teljeskörűen felújítják a Batári Kultúrház épületét. A nagyszabású felújítás a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Keleti Partnerség programja által jöhet létre.

Az ünnepélyes eseményen Beke Mihály András, beregszászi első beosztott magyar konzul elmondta: „Az utóbbi időben számos olyan helyen vehettem részt, ahol egyre szépülnek az intézmények, ezen örömmel veszünk részt, hiszen kézzel fogható jele a magyar kormány segítségnyújtásának. Valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ezért fontosnak tartjuk, hogy gondoskodjunk a határon túli magyarokról. A magyar kormány által nyújtott támogatások régi megbízható partnere a KMKSZ, s a felújítások Kárpátalja-szerte a Szövetség közreműködésével valósultak meg.” A konzul szerint a kultúra az, amely bekapcsol a nemzet vérkeringésébe, s ezáltal lehetünk egységes nemzetté. „Örvendetes, hogy ez a látványterv lelepleződött, hiszen a terv azt jelzi, hogy ennek a közösségnek jövője is van. A jövőért mindannyiunknak valamit tenni és cselekedni kell, ha mást nem, elmenni szavazni” – jegyezte meg Beke Mihály András.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke az ünnepélyes esemény alkalmával megjegyezte: „Az elmúlt tíz évben folyamatosan együttműködtünk Nevetlenfalu községével és Oroszi Józseffel. Az aláírt szerződés által hamarosan elkezdjük a Batári Kultúrház felújítását. Amennyiben a járási tanács aláírja a szerződést, megkezdjük a Nevetlenfalui Középiskola felújítását is, valamint Öregakli óvodájának felújítása is tervben van” – jegyezte meg Brenzovics. Az elnök elmondta, hogy az elmúlt száz évben soha nem látott felújítások történtek az utóbbi időben. Az elkövetkező hónapokban még 17 intézmény felújítása fog megtörténni, valamint megkezdődik az Egán Ede Alapítvány vállalkozásfejlesztési nyertes pályázatainak a kifizetése is. „A vasárnapi választásnak rendkívül nagy a tétje, különösen itt, Nevetlenfaluban. Oroszi József kiváló vezető” – hangsúlyozta Brenzovics László, aki az elmúlt hetek történéseire reagálva kifejtette: „A szomszéd falu polgármestere egy nagyobb cikkben kitért a KMKSZ tevékenységére, miután ott is megcsináltunk egy óvodát, felépítettünk egy szakközépiskolát, felújítottunk egy kultúrházat. Nem szeretném a megjelent cikket bírálni, de ki mint él, úgy ítél. Tudjuk azt, hogy a támogatásokat a magyar kormány szigorúan ellenőrzi, aki ilyen jellegű rágalommal illet minket, az egyben a magyar kormányt is rágalmazza. Kérek mindenkit, hogy éljünk szavazati jogunkkal, és támogassuk a KMKSZ jelöltjeit, hogy további fejlesztéseket tudjuk megvalósítani ebben a kistérségben” – mondta a KMKSZ elnöke.

Oroszi József, Nevetlenfalu és Batár polgármestere megköszönte a KMKSZ eddigi támogatását. Kifejtette, hogy sok erőfeszítésbe került, hogy a Batári Kultúrház megújulhasson, köszönetét fejezte ki a most leköszönő testületnek, akik segítettek abban, hogy létrejöjjön a tervrajz. „Köszönet a KMKSZ-nek és a magyar kormánynak, hogy végre egy új, szép közösségi házzal gazdagodhat a jövőben Batár közössége. Fontos, hogy mindezeket a tényeket látva, ne legyünk közömbösek, és helyesen döntsünk vasárnap.”

A köszöntéseket követően megtörtént a szerződés aláírása a lebonyolító szervezet és az önkormányzat között Brenzovics László és Oroszi József által.

Az ünnepélyes eseményen Lődár Tamás előadásában hálaadó éneket halhattak a megjelentek, emelve mindezzel az esemény fényét.

Váradi Enikő