Bacsó Mátyás: Trianon fáj

Trianon 100

2020. október 30., 16:37

Új dallal jelentkezett Bacsó Mátyás felvidéki származású zongorista, énekes, zeneszerző. A Trianon fáj című szerzemény a békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából született. A dalhoz videoklip is készült, amelyhez a filmbejátszásokat a Felvidék több jellegzetes helyszínén rögzítették. Talán meglepetésként hat, hogy egy ilyen súlyos téma ennyire ritmusosan szólaljon meg. A szerző arra törekedett, hogy egyszerűen és nyíltan fejezze ki a határon túli magyarok megmaradását veszélyeztető problémákat, illetve azt, hogy az utódállamokban magyarok millióit kezelik másodrangú polgárokként.

„Ez a téma, s a magyarság helyzete egész életemben végigkísért. Az évforduló kapcsán emlékműveket adtak át, rengeteg publikáció és több dal is született. Néhány gondolattal én is csatlakozni szeretnék. Sőt, ez a dal egyenesen kikívánkozott belőlem.”

„Arra törekedtem, hogy a hangzás minél természetesebb maradjon. Megtartottam olyannak ezt a dalt, ahogyan a fejemben megszületett. Otthoni stúdiómban feljátszottam a zongorát, gitárt, felénekeltem a szóló éneket, a vokálokat. Az én dalaimnak, szerzeményeimnek mindig a zongora a lelke. Most azonban a gitár is nagyon hasznosnak bizonyult. Különböző ütős hangszereket imitáltam vele. Pergődob gyanánt a húrokra csaptam, de kopogó és konga jellegű hangokat is megszólaltattam rajta. Ehhez hozzájött természetesen a taps, amit több rétegben vettem fel.”

– Miért nem lépünk már túl ezen? A múltat nem tudjuk megváltoztatni. A jövőre kell összpontosítani! – halljuk sokszor. A dal rámutat arra, hogy a határon túli magyarok igenis szeretnének túllépni az elszenvedett traumán. Szívesen felejtenék, hogy egy ilyen igazságtalan békediktátum egyáltalán megszülethetett, ha ennek hatásait nem kellene nap mint nap a saját bőrükön újra és újra megtapasztalniuk. A Kárpát-medencei magyarság békében szeretne élni, hiszen évszázadokon át megéltek békésen egymás mellett az itt élő nemzetiségek. Erre viszont ma csak a kölcsönös tisztelet, egyenrangúság és egyenjogúság jegyében van mód.

„Senki jogait nem akarom elvitatni. Mindenkinek tudatosítania kell azonban, hogy a magyarok a Kárpát-medencében őshonos lakosok. Így az minimum elvárható, hogy – ha már ilyen igazságtalan határok születtek, melyek figyelmen kívül hagyták a nyelvhatárt – ennek az itt őshonos népnek legalább annyi becsülete és joga legyen, mint bárki másnak.

Többször jártam Walesben. Mindig megcsodáltam az ottani kétnyelvűséget, és azt, hogy a szinte halottnak hitt ősi nyelvüket sikeresen újraélesztették. A feliratok, táblák kétnyelvűek, az ügyintézés két nyelven zajlik. Saját parlamentjük van, minden elintézhető ind angolul, mind walesiül. Az az állapot, hogy jelenleg a határon túli magyar közösségek egy ehhez hasonló javaslatot szinte fel sem mernek vetni, már önmagában beszédes. Az anyaországon kívül rekedt magyarság annyira kiéhezett a jobb bánásmódra, és annyira megszokta a sértő hangnemet, hogy már az is hatalmas eredménynek tűnik, ha egy szlovák vagy román politikus egyszerűen csak nem beszél rólunk bántóan. Ez persze díjazandó, de igazából ennek kellene automatikusnak, normálisnak lennie.”