Beszélgetés Iván Gábor atyával

Az evangélium hirdetése kicsit másképp

2020. november 1., 13:57 , 1030. szám

Néhány héttel ezelőtt boldoggá avattak egy 2006-ban, 15 éves korában elhunyt olasz fiút. Carlo Acutist a híradásokban az „Isten influenszere”, „cyber apostol” és „az internet védőszentje” megnevezésekkel egyaránt illetik, mert számítástechnikai ismereteit Isten szolgálatába állította: honlapot hozott létre plébániák számára, csodákról készített adatbázist, s az interneten is bátran hirdette istenhitét.

Bár hitünk gyakorlásában fontos tényező a templomban való jelenlét, Acutis példája, illetve a mögöttünk (s remélhetőleg nem újra előttünk) álló időszak a bezárt ajtajú templomokkal jól mutatja, hogy a világháló és a telekommunikációs eszközök az egyházi közösségek Facebook-oldalától az élő miseközvetítésekig sokféle módon nyújtanak segítséget, lehetőséget az evangelizálásban.

Néhány évvel ezelőtt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének berkein belül médiastúdió alakult. A gknet.org oldalon rendszeresen elérhetők a kárpátaljai görögkatolikussággal kapcsolatos hírek, társoldalát, a Görögkatolikusnet nevet viselő Facebook-oldalt pedig több mint ezren követik. A honlap létrehozóját és szerkesztőjét, Iván Gábor áldozópapot kérdeztem a média­stúdió tevékenységéről.

– Egy hároméves magyarországi kiküldetés után, 2015-ben költöztünk haza családommal, és kerültünk Gecsébe. Ekkor jött a lehetőség, hogy egy magyarországi állami pályázat forrásait felhasználva létrehozzunk egy médiastúdiót. A projekt általános céljaként fogalmazódott meg a hívek tájékoztatása a kerület, az egyházmegye és a világegyház eseményeiről. Így készült el a kerület weboldala, indult el a fotóalbumok készítése, a cikkek megírása, később pedig azoknak a videóknak a gyártása, amelyeket a nézők a YouTube- és a Facebook-­csatornáinkon megtekinthetnek.

– Gábor atya már korábban is gyakran vett kamerát a kezébe.

– A videofelvételek készítése még a magyarországi tartózkodásunkig nyúlik vissza, amikor a pácini egyházközség eseményeit örökítettem meg az Eichstättben folytatott teológiai tanulmányaim során szerzett tapasztalataim alapján. Ez akkor még igen kezdetleges körülmények között történt, legalábbis ami a felszerelést és – visszatekintve – a szakmai ismereteket illeti. Nem is annyira a műsorkészítés, mint inkább az események dokumentálása volt a fő cél. Ezzel a háttérrel kezdtem itthon is hasonló feladatba. Demkó Ferenc atya és az esperesi kerület kezdeményezésére, valamint a magyar állam támogatásával végre megfelelő eszközök álltak rendelkezésünkre a kerületben ahhoz, hogy egyre jobb műsorok készülhessenek a saját stúdiónkban is.

– Kivel, kikkel dolgozik együtt?

– A leglátványosabb a TV21 Ungvárral való együttműködésünk. Volt már példa arra, hogy egyes bennünket érintő műsorok, amelyeket a csatorna leadott, teljes egészében a mi stúdiónkban készültek. A vallási műsorokért Kovács Géza a felelős, akivel a GISZ Szent Margit-programjával kapcsolatos videoüzenetének felvétele kapcsán találkoztam először. Később ő kereste meg kerületünket azzal, hogy az újonnan induló csatornán vallási műsorok is legyenek, ezeknek a műsoroknak pedig Marosi István atya mellett én lettem a másik felelőse.

A TV21 háromhetente szentliturgiát is közvetít a templomainkból. Ott egy adott időkeret áll rendelkezésünkre, és ha a liturgiánk tovább tartana, akkor a stúdiónk feladata, hogy úgy rövidítse a felvételt, hogy közben a szertartás méltósága és fénye ne sérüljön. Ezenkívül több alkalommal szerepelnek a Hitélet című műsorban olyan felvételek, amelyek nálunk készültek, és a televízió átvette őket. Ugyanakkor a kapcsolat fordítva is működik. Amikor olyan eseményünk van, amely sok ember számára lehet érdekes, bátran hívhatjuk a tv stábjait, hogy hírt adjanak rólunk.

A Hitélet mellett szerepeltünk már a Kommentár nélkül rovatban és a napi hírekben is. A televízióra szakmai segítség tekintetében is lehet számítani. Amikor a kezdetleges körülményeket említettem, azt annak a tudásnak a fényében tettem, amit a tévés kollégáktól szereztem a közvetítésekről, kamerabeállításokról, koncepcióbeli elvárásokról stb. Köszönet illeti érte Kovács Gézát, valamint Bereczky Tamást. Ők sokat segítettek abban, hogy a felvételeink inkább hasonlítsanak tv-hez méltó produkcióhoz, mint házi videókhoz.

A Pulzus FM-mel is kapcsolatban állunk. Itt elsősorban a keddenként és szombatonként náluk elhangzó görögkatolikus prédikációk felvételében és szerkesztésében lehet segítségére a stúdió a papoknak. Nem olyan rég pedig az 52. Eucharisztikus Kongresszus számára is készítettünk videoüzenetet. Ebben Szabó Konstantin atya adott buzdítást a dédai görögkatolikus templomból.

– A felsorolás ezekkel még nem teljes…

– A médiastúdió anyagaiból legnagyobbrészt hírek szerepelnek a műsoron, de adtunk már ki hosszabb beszámolókat is egyes eseményekről. Emellett a Görögkatolikus Főiskolai Lelkészségnek besegítve készült már nálunk dokumentumfilm, ez utóbbit a tv is leadta. De időről időre próbálkozunk valami újjal, kísérletezünk más műsorformátumokkal is. Ezek egyike a Definíció szerint című sorozat, amelyben röviden esik szó egyházi, azon belül is görögkatolikus kifejezések magyarázatáról.

– A Facebook-oldalon beszélgetős műsora is van. Erről mit tudhatnak az olvasók?

– A beszélgetős műsort a feleségemmel, Marikával együtt készítjük. Már az ötlet is közösen látott napvilágot. Az eredeti koncepció szerint a nézők kérdései alapján boncolgatunk bizonyos témaköröket, de előfordul, hogy magunk is utánanézünk egy témának, amelyet fontosnak gondolunk.

Azért olyan fontos ezekről a kérdésekről beszélni, mert sok mindenkiben megfogalmazódnak ugyan, de nem mindenki teszi fel őket hangosan, főleg, ha érintve is érzi magát. Ilyen indíttatásból beszéltünk az abortuszról, a babonák hiábavalóságáról vagy akár saját görögkatolikusságunk megéléséről. A műsorban névtelenül lehet kérdéseket feltenni az ott megadott e-mail-címen vagy az én személyes Facebook-profilomon keresztül. A műsor jó fogadtatásra talált. Jelenleg 700–800 a hírek átlagos megtekintésszáma. A beszélgetős műsorunk ezzel szemben ennek a dupláját is elérte.

– A csatornát böngészve Carlo Acutis jutott eszembe… Mit gondol a fiú boldoggá avatásáról?

– Acutis az internetet használta az evangelizálás eszközéül. De az életének más területein is elöl járt Krisztus követésében. Az ő boldoggá avatása azért olyan nagy hír a világban, mert ránézésre csupán egy fiú volt farmerben, mégis olyan magas fokon élte meg Krisztus követését, hogy elnyerte az örök életet, és az egyház a boldogok közé sorolta. Példája azt mutatja, hogy a XXI. században is lehet szentként élni a világban és követni Krisztust. Mindenkinek megvan az a saját képessége, tulajdonsága, amivel hozzátehet valamit az evangélium hirdetéséhez. Carlónak az internet és a programozás volt ez. Hiszem, hogy az evangélium nem elavult tanítás egy megsárgult könyv lapjain, hanem olyan üzenet, amely valóban az életre, a boldog életre vezet. Ennek az üzenetnek pedig bármelyikünk lehet a továbbadója a maga módján.

A médiastúdiónak szintén van ilyen elhivatottsága, a tájékoztatás mellett a híveket Krisztus felé segíteni. Ezért készülnek a beszélgetős műsorok, ezért létezik az imádságos weboldalunk és más mellékprojektjeink anyaga. Azt, hogy hány emberben sikerül a hitet előmozdítanunk, nem tudjuk, és talán nem is ez a fontos. Az igazán lényeges: mindnyájan feladatot kaptunk az evangélium hirdetésére, és ezt a feladatot saját képességeink szerint fogjuk teljesíteni, ki-ki a maga módján, hogy munkánk által másoknak is üdvösségére lehessünk.

Espán Rita