Gólyabált tartottak az ungvári magyar egyetemisták

2020. november 3., 16:01 , 1031. szám

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) idén is megrendezte hagyományos gólyabálját. Azonban a korábbi évektől eltérően az október 28-án, szerdán megtartott gólyabál a járványhelyzet miatt zárt körű volt: a szervezőkön kívül csak az első évfolyamos egyetemisták és szüleik vehettek részt rajta.

Az esemény kezdetén Lőrinc Ingrid, a szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket. Megjegyezte, hogy a karantén miatt ezeknek a fiataloknak a ballagási ünnepségük, a bankettjük és az egyetemi tanévnyitójuk is elmaradt. A KMDFKSZ semmiképp nem szerette volna, hogy ez az ünnepség is erre a sorsra jusson, hiszen mind az elsősök, mind a szövetség életében fontos szerepe van ennek az estnek.

– A KMDFKSZ életében a gólyabál nem csupán egy buli és szórakozási lehetőség, hanem egy kulturális rendezvény, amely lehetővé teszi, hogy méltóképpen megünnepeljük azokat a fiatalokat, akik a szülőföldön maradás, a Kárpátalján való továbbtanulás mellett döntöttek – emelte ki Lőrinc Ingrid.

Az idei gólyabálon annak ellenére, hogy rendhagyó volt, különböző kulturális programokkal kedveskedtek a megjelenteknek. A résztvevők megtekinthették a gólyatáborról készült videót is. Az est fénypontja a gólyakeringő volt, amely megnyitotta és még ünnepélyesebbé tette az estét.

Ezt követően az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének első évfolyamos hallgatói felsorakoztak a színpadon, és elmondták azt a tradicionális gólyaesküt, amely minden évben elhangzik a szervezet által rendezett gólyabálokon. Ezután idősebb diáktársaik egy szál virággal jelképesen elsősökké avatták őket.

A Gólyabál – 2020 bálkirályának és bálkirálynőjének Szabó Tibor-Bencét és Szabó Anettet választották. Az est során fellépett a KMDFKSZ alelnöke, Katona Veronika, előadásában Tompos Kátya Magányos csónak című dala hangzott el. Majd az eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes produkcióját láthatták. Ezt követően az est hangulatáról DJ Miklov gondoskodott.

R.V.