A Donyec-medence mellett Nyugat-Ukrajnában is szabad gazdasági övezetet hoznának létre

2020. november 7., 08:36

Az ukrán kormány szabad gazdasági övezetet akar létrehozni nemcsak a Donyec-medencében, hanem Nyugat-Ukrajna egyik megyéjében is – jelentette ki Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője az 1+1 tévécsatorna VIP Natalija Moszijcsukkal című műsorában, amelyet az Interfax – Ukrajina hírügynökség ismertet.

„Nemcsak egy szabad gazdasági övezet létrehozását tervezzük a Donbászon, hanem egy másik szabad gazdasági övezetét is Nyugat-Ukrajnában. Ma ennek a két övezetnek, két gazdasági lehetőségnek az ország egyesítésére is hatnia kell, az esélyegyenlőségen keresztül, amelyet ma biztosítani akarunk... Ma ennek a kérdésnek a megoldása még folyamatban van, de ez az egyik nyugati megye lesz” – közölte Jermak.

Azt is elmondta, hogy „azok az emberek, akik ma megértik, mi ez (a szabad gazdasági övezet – a szerk.), mindannyian támogatják”.

A zn.ua emlékeztet, hogy az elnök által kezdeményezett október 25-i úgynevezett országos felmérés szerint csak a megkérdezettek 46,70%-a támogatta szabad gazdasági övezet létrehozását a Donyec-medencében.

(interfax.com.ua/zn.ua/Kárpátalja)