A kórház ajtaja előtt szült egy nő Cserkassziban

2020. november 12., 10:29

Cserkassziban egy nő a kórházépület zárt ajtaja előtt adott életet gyermekének, mivel pozitív volt a koronavírus-tesztje – jelentette a tsn.ua.

A szülés éjszaka indult meg. A férj kénytelen volt feleségét a koronavírusos betegeket fogadó megyei kórházba szállítani, mivel az egész család éppen ezekben a napokban fertőződött meg. Tájékoztatta felesége kijelölt szülészorvosát, aki értesítette kollégáját a kórházban, ahová a házaspár tartott. 

A kórházépület ajtaját az előzetes egyeztetés ellenére zárva találták ezen a kései órán, s hiába kértek segítséget a bentiektől, az ajtó zárva maradt. A szülést végül a szabad ég alatt, a földön vezette le az elsőként értesített szülészorvos, aki az utolsó pillanatban ért a helyszínre.

Az orvos telefonhívása nyomán nyílt csak ki a kórházépület ajtaja, akkor azonban az apa már karjában tartotta gyermekét.

A megyei kórházban a földön szülést rendkívüli helyzetnek nevezték. Szerintük azonban a nőnek mentőt kellett volna hívnia. Állítólag az apa is hibázott, hiszen az általános felvételi osztályra ment, holott a perinatálisra kellett. Onnan azután átirányították volna a koronavírusosra.

Natalija Lakuszta, a Cserkasszi Megyei Kórház főorvoshelyettese a tsn.ua-nak elmondta, a késedelmet az okozta, hogy az orvosoknak sok időbe telt felvenni a védőöltözetet.

Úgy tudni, a köldökzsinórt már a szülészeten vágták el, amelynek kinyitására egy törött kerekesszékben ülve vártak a szülők.

A kórházban jelezték, hivatali vizsgálatot indítanak az ügyben.

(tsn.ua/Kárpátalja)