1,2 millió hrivnyától adóztatnák a luxusautókat

2020. november 20., 17:57

A Pénzügyminisztérium csökkenteni szándékozik az árküszöböt, amely felett a személygépkocsik után luxusadót kellene fizetni – jelentette a zn.ua a tárca sajtószolgálata nyomán.

A minisztériumban emlékeztetnek, hogy jelen helyzet szerint a közlekedési adónak ezt a fajtáját azon járművek után kell megfizetni a tulajdonosaiknak, amelyeknek a piaci átlagára eléri a minimálbér 375-szörösét. Vagyis az adófizetés alá eső személygépkocsi ára a minimálbértől függ, és nem fix összegben lett meghatározva. Rámutatnak, hogy 2017-ben a minimálbér 3200 hrivnyát tett ki, ezért a luxusadót a legalább 1,2 millióba kerülő járművek után kellett megfizetni. A minimálbér összegének növekedése miatt azonban ez az árküszöb folyamatosan nőtt, s 2020 januárjában már 1,77 millió hrivnyát tett ki, 2021-ben pedig 2,25 millióra emelkedik, mivel a minimálbér 6 000 hrivnya lesz.

Tekintettel erre jelentősen, 2019-hez viszonyítva a felére csökkent azoknak a gépkocsiknak a száma, amelyekért meg kell fizetni a szóban forgó adófajtát. A Pénzügyminisztérium szerint ez a fejlemény negatívan hat a helyi költségvetésekre, ahová ez az adófajta befolyik.

„Például az idei esztendő 10 hónapjában az önkormányzatok költségvetéseibe 183,4 millió hrivnya folyt be, míg tavaly tíz hónap alatt 242,4 millió. Ily módon a luxusautók közlekedési adója elveszíti adóügyi jelentőségét” – áll a közleményben.

A minisztérium ezért az Adótörvénykönyv módosítását javasolja, miáltal 2021-ben 1,2 millió hrivnya árküszöbtől fizetnének luxusadót autóik után a tulajdonosaik.

(zn.ua/Kárpátalja)