Még sincs szeparatizmus Kárpátalján?

2020. november 21., 12:50 , 1034. szám

Ritkán fordul elő, hogy valamely ukrajnai intézmény vagy hivatal olyan átfogó felmérést készítsen régiónkról, amely így vagy úgy bennünket, kárpátaljai magyarokat is érint, ráadásul kimutatja az eltérést az összkárpátaljai és a kisebbségi vélekedés között. Az Iljko Kucseriv Demokratikus Kezdeményezések Alap a Politikai Szociológia Központjával közösen augusztus 24. és szeptember 6. között valami hasonlóra tett kísérletet.

Összesen 1 000 válaszadót kérdeztek meg. Ezen belül 500 Kárpátalja megye reprezentatív mintáját adta (a régió 6 városában és 15 községében), további 500 a nemzeti kisebbségek képviselője volt (köztük 300 a magyar és 200 a roma, román és szlovák közösségből, a „kompakt lakóhelyeiknek” megfelelően). Így a kutatási eredményekben a szokásos kárpátaljai minta válaszai mellett rendre megjelenik a kisebbségiek véleménye is. (Más kérdés, mi a véleményünk arról, ha különböző nemzetiségek válaszaiból kevernek koktélt.)

A felmérés nem keltett országos feltűnést, mindössze néhány fórumon és weboldalon közöltek belőle részleteket. Némi utánajárással sikerült kideríteni, hogy a vizsgálat a november elején Ungváron megrendezett Re:Open Zakarpattia Kárpátaljai Fejlesztési Fórum keretében készülhetett, amelyre a Közép-európai Stratégia Intézet szervezésében, az USAID támogatásával került sor.

Legutóbb a zn.ua merített a kutatási eredményekből. A hírportál, amelyet egyesek szintén nyugati civil szervezetekkel hoznak összefüggésbe, arra fektette a hangsúlyt írásában, hogy Kárpátalja lakói körében szinte egyáltalán nem tapasztalni szeparatista hangulatot. Kiemelik: a válaszadók 51%-a úgy tekinti Kárpátalját az egységes ukrán állam részének, hogy annak helyi tanácsai és területi közösségei a jelenlegi hatáskörökkel bírnak. Ezzel a véleménnyel azonban a nemzeti kisebbségek képviselőinek csak a 16%-a ért egyet – teszi hozzá a portál.

A megkérdezett kárpátaljai lakosok 38%-a úgy véli, hogy a régiónak valóban az egységes Ukrajna részének kell lennie, azonban a helyi tanácsoknak és a területi közösségeknek tágabb hatáskörrel kell rendelkezniük a költségvetési források és helyi bevételek elosztása terén. A nemzeti kisebbségekhez tartozók körében a válaszadók 46%-a van ezen a véleményen.

A kárpátaljai mintában a megkérdezettek mindössze 3%-a látja Kárpátalját a föderatív Ukrajna autonóm körzeteként. A nemzeti kisebbségi mintában 5% osztja ezt a véleményt.

Ugyanakkor a kárpátaljaiak kevesebb mint 1%-a támogatná a kiválást Ukrajnából és a függetlenség elnyerését, vagy a csatlakozást egy másik országhoz – azaz a szeparatizmust. A nemzeti kisebbségekhez tartozók körében is csupán 2% támogatja ezt a „forgatókönyvet”. Nem tudott válaszolni a kérdésre a kárpátaljai megkérdezettek 8%-a, illetve a kisebbségiek 31%-a.

A válaszolni nem tudók magas aránya a felmérés készítőinek is szemet szúrt.

„Kárpátalján nem fenyeget a szeparatizmus veszélye, legalábbis ami a kárpátaljai lakosság körében uralkodó hangulatokat illeti. De a nemzeti kisebbségek 31%-a nem válaszolt erre a kérdésre. Ez önmagában nem mond semmit. Ezekkel az ukrán állampolgárokkal dolgozni kell, át kell adnunk nekik a víziót” – véli Andrij Szuharina, az Alap elemzője, akit a Zakarpattya Online idéz.

A jelenség mindjárt két kérdést is felvet. Az első szakmai: valóban az a legcélravezetőbb módja a szeparatista hangulatok kipuhatolásának, ha nyíltan rákérdezünk erre az érintettektől? A második kérdés inkább költői: elgondolkodtak-e azon a felmérés készítői, vajon miért olyan magas a kérdést egy banális „nemtudommal” elintézők aránya a kisebbségiek körében?

A válasz e két kérdésre nyilvánvaló és szorosan összefügg. A szeparatizmus álproblémáját bizonyos helyi és Kárpátalján kívüli politikai erők tették az ukrán közbeszéd egyik „népszerű” témájává, alaptalanul megbélyegezve az itt élő nemzeti kisebbségeket, elsősorban a magyarokat. Gondoljunk a településeink utcáin menetelő radikálisokra, akik nemegyszer leszámolással fenyegetőztek. Nem csoda, ha ezek után sokan gyanakvással tekintenek a felmérést végző kérdezőbiztosokra, és nem hisznek az ilyenkor kötelezően megígért névtelenségben. Az eredmény: „Nehéz válaszolni”, néha hamis válasz – annak megfelelően, hogy a válaszadó szerint mit akar hallani tőle a kérdezőbiztos, vagy milyen válaszlehetőségeket ajánl fel számára a kérdőív. Ezt az érvelést támasztja alá, hogy az Alap weboldalának tanúsága szerint a nemzetiségiek körében a felmérés igen sok kérdésénél lényegesen nagyobb (nemegyszer 30% körüli) volt a nem válaszolók aránya, mint a kárpátaljai mintához tartozók között.

Az elemzőnek a jelenségre adott reakciója is sokatmondó, miszerint a nem válaszoló polgárokkal „dolgozni kell” (mint holmi afrikai őserdőből előkerült bennszülöttekkel?). Nem volna egyszerűbb és tisztességesebb, ha kezdetnek annyi év után végre hagynák zavartalanul élni a kisebbségeket? Egy idő után talán minden speciális ráhatás nélkül is elhinnénk, hogy az ukrán nacionalisták, az ukrán állam nem ellenségként tekintenek ránk.

(ntk)