Ismét korlátoznák a templomlátogatók számát

2020. november 21., 15:27

Az Egészségügyi Minisztérium az egyházakra és templomokra vonatkozó korlátozó karanténintézkedések visszaállítását tervezi – jelentette a zn.ua Viktor Ljaskóra, a tárca helyettes vezetőjére, közegészségügyi főorvosra hivatkozva.

A tervek szerint ismét korlátoznák a templomokban egyszerre tartózkodók számát. A minisztérium jelezte, hogy a kérdést már a közeljövőben megvizsgálják.

„A jövőben az Egészségügyi Minisztérium kész mérlegelni a korábbi normát, amely korlátozta a templomokban tartózkodók számát az épület egy négyzetméterére számítva” – közölték a tárcánál.

A zn.ua emlékeztet, hogy márciusban egyszerre legfeljebb tíz hívő tartózkodhatott a templomokban. Ezért gyakoriak voltak az online istentiszteletek.

Ukrajnában november 30-ig úgynevezett hétvégi karantén van érvényben. A kormányzat azonban vizsgálja annak lehetőségét, hogy december közepétől szigorú karantént vezessen be az újévi időszakra.

(zn.ua/Kárpátalja)