Tóth Róbert kárpátaljai festőművész kiállítása Beregszászban

2020. november 25., 18:33 , 1035. szám

Tóth Róbert a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagja, akinek már számos egyéni kiállítását megcsodálhatták a műkedvelők. Ezúttal Magyarország Beregszászi Konzulátusának kiállítótermében, a Munkácsy Mihály Galériában nyílt egyéni kiállítása. A tárlat megnyitójára november 25-én került sor a karanténintézkedéseknek megfelelően szűk körben, valamint minden higiéniai feltételnek eleget téve.

A megnyitón Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte a megjelenteket. „A járványhelyzet miatt megfogyva bár, de törve nem” – emelte ki beszédében a konzul úr, valamint hangsúlyozta, hogy a konzulátus lehetőségeihez mérten igyekszik normális kulturális életet élni és teremteni. Nagyon jó lehetőség erre a mostani kiállítás is, ahol egy újabb kárpátaljai festőművész alkotásait tekinthetik és ismerhetik meg az érdeklődők.

Szilágyi Mátyás főkonzul úr beszédében kiemelte, hogy a művészet és a kultúra alapvető része az emberi társas életnek, és nagyon fontos összetevői a mindennapjainknak, hiszen enélkül a világ értelmezhetetlen.

Tóth Róbert festőművész leginkább a plein air festésben – azaz a szabad ég alatt való alkotásban – tudott igazán kiteljesedni, ezen alkotási stílus jegyeit viselik a most kiállított festmények is, melyeknek mindegyike varázslatosan átadja a pillanat erejét, a művész elé tárult környezet hangulatát és szépségét.

„Közelről megvizsgálva a munkákat akár egy absztrakt színmezőként is értelmezhetünk egy-egy képet, de ha teszünk egy lépést hátra, akkor összeáll a kép, és a színfoltok tájleíró képi eszközzé válnak” – mondta alkotásairól a művész.

A megnyitó ünnepséget Pősze Attila szaxofonművész, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanárának játéka tette még emlékezetesebbé.

A kiállítás a következő hetekben látogatható lesz, munkanapokon 10.00 és 12.00 óra között, előzetes bejelentkezést követően.

Kopinczu Krisztián