Életbe léptek az új közlekedési szabályok

2020. november 27., 12:54

Hatályba léptek a közúti közlekedési szabályzatnak a kabinet által korábban bevezetett, a járművezetőket és utasaikat, a gyalogosokat és a kerékpárosokat is érintő módosításai – jelentette a korrespondent.net Olekszij Belosickij, a járőrrendészeti főosztály helyettes vezetője nyomán.

Az új közlekedési szabályok értelmében a taxisoknak és az utasaiknak, továbbá a vezetésoktatóknak is biztonsági övet kell viselniük lakott területen és azon kívül. Tekintettel erre a taxisofőrök kötelesek biztosítani a biztonsági övet az első és a hátsó ülésen egyaránt. Lakott területen így már csak a fogyatékossággal élő járművezetőknek és utasoknak – ha ez fiziológiailag lehetetlen –, valamint az operatív és speciális járművek vezetőinek és utasainak megengedett biztonsági öv nélkül közlekedni.

A szabályváltozás a rendszámtáblák külalakját is érinti: tilos változtatni a méreteiket, formájukat, jelzéseiket, színüket, valamint letakarni vagy pótlólagos jelekkel látni el azokat. A rendszámtábláknak tisztáknak és kellően megvilágítottaknak kell lenniük.

Az új szabályok értelmében a kerékpárosok ezentúl haladhatnak a menetrend szerinti közlekedési eszközök számára fenntartott sávban, a gyalogosoknak pedig éjszaka és rossz látási viszonyok esetén fényvisszaverő elemeket kell viselniük.

(korrespondent.net/Kárpátalja)