Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (15. rész)

2020. november 29., 10:27 , 1034. szám

Hogyan lesz valaki jogászból vámbróker, aztán pedig Nagyszőlős egyik legsikeresebb, rendezvénydekorációval foglalkozó vállalkozója? Vagy matematikatanárból könyvtáros, később DJ, azaz lemezlovas, fotós, videós, drónos? Igazán izgalmas és pörgős elfoglaltságok. E heti írásunkban két olyan kárpátaljai magyar fiatalt mutatunk be, akik spontán és/vagy intuitív váltásként kreativitásukat kihasználva – olykor fura módon – kerültek kapcsolatba olyan tevékenységekkel, amelyekről mindig is álmodtak, majd kellő elszántsággal azokat meg is valósították.

– Meséljetek magatokról!

– Az én nevem Peleskei Hrecska Evelin, a nagyszőlősi járási Gödényházán születtem, 30 éves vagyok. Az első 4 osztályt magyar tannyelvű iskolában végeztem, majd a Nagyszőlősi Gimnáziumban tanultam tovább ukrán nyelven, ami később hasznomra vált. A gimnáziumot követően 2007-től Ungváron tanultam lakberendezési szakon. Mindig is nagyon szerettem rajzolni, mindenfélét kitalálni, álmodozni – amolyan művészlélek vagyok, így nagy álmom volt, hogy lakberendező legyek. Mivel anno ez nem volt nagy divatszakma, ezért édesanyám 1 évi tanulásomat követően úgy döntött, hogy legyek én mégiscsak jogász. Felvettek a Munkácsi Agráripari Koledzsbe, amelyet 2011-ben fejeztem be.

– Gazdag Mihálynak hívnak, Beregszászban születtem 30 évvel ezelőtt, viszont Macsolán nőttem fel a szüleimmel, majd a Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskolában kezdtem meg tanulmányaimat. Az érettségit követően felvételt nyertem az Ungvári Nemzeti Egyetem matematika szakára, amit kis szerencsével be is fejeztem.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhattok többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtatok, itt helyezkedtetek el?

Evelin: Édesanyám nevelésének köszönhető, hogy én itthon maradtam. Ő olyan példát mutatott számomra, amely azt bizonyítja, hogy Kárpátalján is van elég lehetőség ahhoz, hogy itthon boldoguljunk, viszont tényleg mindent meg kell tennünk azért, hogy ne csak elkezdjünk valamit, hanem végig is csináljuk. Nem könnyű, de akarattal, elszántsággal és rengeteg időráfordítással itthon is sikeres lehet egy vállalkozás. Édesanyám a munka mellett a hazaszeretetet is belém nevelte, és én hiszek abban, hogy a környezetemet jobbá tudom formálni.

Misi: Azt tudni kell, hogy miután befejeztem az egyetemet, a tanári szakmát nem éreztem magaménak, ezért egy évet dolgoztam mint könyvtáros a Zrínyi-középiskolában, de ez nem volt elegendő a számomra, így elutaztam külföldre dolgozni. Két évig dolgoztam kint, azonban ezt sosem éreztem magaménak igazán. Nekem az amolyan átmeneti dolog volt az első perctől, nem tudtam még, mi a célom, hová vezet az életutam, de idővel szépen kirajzolódott előttem az az irány, amerre haladni szeretnék.

– Mit csináltok? Milyen tényezők jellemzik leginkább a tevékenységeteket?

Evelin: Én és a csapatom rendezvénydekorációval foglalkozunk, ami szinte minden ünnepi rendezvényt magába foglal. Fotófalakat alakítunk ki, dekoráljuk a termeket, kültéri ceremóniadíszítést készítünk, stb., illetve szervezést is vállalunk.

Misi: Jelenleg több szakmát is művelek egyszerre, úgymint fotós, videós, drónos és DJ – igaz, a DJ-skedés a járványhelyzet miatt szünetel. A mai világban, sajnos, nagyon nehéz megélni egy szakmából, de szerencsére ezek a foglalkozások mind közel állnak egymáshoz és persze közel az én szívemhez is.

– Hogyan kerültetek a munkátokkal kapcsolatba, illetve mikor és hogyan döntöttétek el, hogy ezzel a tevékenységgel szeretnétek foglalkozni?

Evelin: Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik barátnőm megkért, segítsek neki az esküvője megszervezésében. Azonban neki dekoráció is kellett, s hasonlók. Így mi akkor közösen kitaláltuk, mi és hogy legyen, miből lesz ez megvalósítva. Igaz, az elején én csak segédkeztem, de végül minden rám maradt. Az esküvőt követően az általam készített dekorációt kitettem a Facebookra, aztán hirtelen rám zúdult a rengeteg megrendelés. Igaz, kezdetben csak apró dolgokban megnyilvánulva. Eleinte azt sem tudtam, hogy melyik textilnek mi a neve, mentem a piacra, és az eladóktól kérdezgettem, melyiket hogy hívják. A kezdeti nehézségeket követően, néhány hónap elteltével azok az emberek, akik Nagyszőlősön ezzel foglalkoztak, felfigyeltek rám, és felajánlották az együttműködésüket, hogy alakítsunk egy csapatot, amelyben lesz videós, fotós, műsormoderátor, én pedig a dekorációval fogok foglalkozni. Mondtam nekik, hogy az én tapasztalatom ebben majdnem nulla, ám ők – mondhatni – mégis felkaroltak. Mivel lakberendező akartam lenni, ami hasonlít ehhez, így egy kicsit az álmom is megvalósult ezzel.

Misi: A lemezlovas szakma lépett először az életembe, kb. 13 éve lehetett, hogy a helyi kultúrházban az akkori DJ abba szerette volna hagyni a szakmát, és kereste az utódjait. Nem volt kérdés, a testvéremmel azonnal jelentkeztünk. Édesapám régi hangfalát és erősítőjét is befogtuk a munkába. Akkoriban még nem volt annyira elterjedve a hang- és fénytechnika, mint manapság, szóval örült neki mindenki, hogy van 1-2 viszonylag hangos hangfal és néhány fény, amelyek villognak. Onnan kezdve nem volt megállás, ment a terjeszkedés, szomszéd falvakban is zenéltünk stb. Számos helyen megfordultunk: falunapok, lagzik, gólyabálok, diszkóklubok.

A fotózás, érdekes módon, egy nagyobb takarítás alkalmával keltette fel az érdeklődésemet körülbelül 8 éve, mikor egy fiók mélyéről előkerült édesapám régi fényképezőgépe, amely egy, a korát meghazudtoló, jó állapotban lévő Zenit fényképezőgép volt. Szinte azonnal megragadott, s ekkor elindult a lavina. Kísérletezgetések és próbálgatások sora követte egymást. Ez a gép teljesen manuális volt, amelyben max. 36 filmkocka fér el, így az ember háromszor is meggondolta, hogy mire és milyen beállításokra fogja ellőni az adott képkockát – itt nem volt törlés gomb.

– Milyen volt a kezdet kezdete? Előtte mit csináltatok?

Evelin: A kezdet tényleg nehéz volt, de sosem adtam fel, mindig mentem tovább. Ügyfelekre volt szükségem. Eleinte a Facebookon hirdettem. Aztán már az emberek egymásnak mondták el a tapasztalataikat velem kapcsolatban, hogy mit csinálok és hogyan, így már ők kerestek fel. Azzal volt a legtöbb gondom, hogy milyen forrásból fogom megvalósítani mindazt, amit kitalálok. Később összeállt bennem minden, és a kezdeti hibákból tapasztalat lett, így lassan belerázódtam. Előtte teljesen más területen tevékenykedtem. A jogász diplomámból kifolyólag egyetem után vámbrókerként dolgoztam.

Misi: A kezdéshez alaptőkére van szüksége minden frissen induló vállalkozónak. Ezt csak a külföldi munkával tudtam megalapozni. Itthon erre nem volt lehetőségem. Elkezdtem lassan beszerezni a fotózáshoz szükséges felszereléseket. Viszont az eszközöket is csak egyesével tudtam megvásárolni, emellett, ahogy tudtam, munka közben tanultam és fejlesztettem magam. Nem jártam fotósiskolába vagy -tanfolyamra, mindent egyedül próbáltam kitapasztalni, esetleg az interneten utánajárni.

– Mi a siker titka? Mikor sikeres egy vállalkozás?

Evelin: Minden vállalkozás egy álomból indul, viszont nagy a különbség aközött, ha csak álmodozol, és várod a jó szerencsét, vagy azt mondod, hogy megyek, elkezdem és megcsinálom. A siker titka elsősorban az, hogy mindig mégy tovább, fejlődsz, húzod magad után azokat az embereket, akikkel együtt dolgozol, és minden kudarcból csak a tapasztalatot tartod meg magadnak. Akkor sikeres egy vállalkozás, ha a vállalkozó tud az ügyfelekkel együtt fejlődni. Ez azt jelenti, hogy mindig újat kell ajánlani az ügyfélnek, mert ha megragadsz egy szinten, akkor nem leszel sikeres. Ezenkívül nagyon sokat jelent az is, ha nemcsak jó szakember vagy az adott területen, hanem jó pszichológus is, vagyis az ügyfelek számára érthetően el tudod önmagad és a tevékenységed adni. Mindig megfigyelem az ügyfelek hangulatát, amikor megkeresnek, és aszerint próbálom számukra elmagyarázni az általam kínált dolgokat. Szóval, nem csupán kitalálni kell, hanem tudni kell eladni is.

Misi: Talán a legfontosabb dolog, hogy szeresse az ember, amit csinál. Legyen alázatos, meg kell mászni azt a bizonyos szamárlétrát. Kitartónak kell lenni, és ami még a legfontosabb, hogy az ember mindig ember maradjon.

– Mi hozhat a kárpátaljai fiatalok életébe változást, hogyan lehet egy kárpátaljai fiatal itthon sikeres?

Evelin: Nagy változást hozna, ha segítene a mi államunk is végre. Kezdő vállalkozások számára start­upot biztosítana. Mindegyik fiatal sikeres lehet, ha elkezd valamivel odaadóan és elszántan foglalkozni. Viszont a siker is viszonylagos. Valakinek a nagy profit jelenti a sikert, valakinek pedig az, ha mások hasznára tud válni.

Misi: Ehhez az akarat és lelkesedés önmagában kevés. Ez az ország szinte semmiben sem támogatja a fiatalokat, nagyon csekély az esély a kitörésre, sajnos. Nem szeretnék általánosítani, de a legtöbben, ha kitűznek maguk elé egy célt, egyből a legnagyobb vágyaikat akarják megvalósítani, szinte azonnal. Meg kell tanulniuk, hogy mindent csak fokozatosan lehet elérni, meg kell küzdeniük minden lépésért.

– A tevékenységetek során mire vagytok a legbüszkébbek?

Evelin: Leginkább arra, hogy nagyon sok ember ismer, és én is nagyon sok embert ismerhettem meg.

Misi: A megrendelőim elégedett arcára, mikor átadom nekik a kész anyagot. Számomra ez jelenti a legtöbbet.

– Milyen tanácsokkal látnátok el a fiatalokat? Milyen megoldásokat válasszanak, illetve mit tegyenek és mit ne? Mire figyeljenek nagyon?

Evelin: Ne féljenek elkezdeni valamit, és ne adják fel, ha bekövetkezik az első vagy a második vagy akárhányadik kudarc. Ne várják azt, hogy egyből meggazdagodnak. Minden vállalkozásba bele kell fektetni nemcsak az energiát, hanem a pénzt is. Ha nincs nagyobb összeg a kezdéshez, kezdjék kicsiben. Én az első évet követően nullán voltam, de fő, hogy nem mínuszban. El kell fogadnod, hogy bármibe is kezdünk, az nem hoz azonnal keresetet.

Misi: Tanuljanak, akarják, dolgozzanak érte, s ne adják fel! Szép szakma ez, kell az utánpótlás. Ahogy már említettem: ne akarjanak egyből a csúcsra kerülni! Én sokáig nem is mertem esküvői fotózást vállalni, míg nem voltam magamban teljesen biztos, hogy képes vagyok rá. Nagy felelősséggel jár, bármit is vállal az ember. Ez nemcsak arról szól, hogy megnyomunk egy gombot, és kész…

– Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?

Evelin: Bővíteni szeretnék. Szeretnék egy kivitelező csapatot, ami azt jelenti, hogy én megálmodom, eladom, ők pedig továbbcsinálják azt, amit eddig én csináltam, egy hullámhosszon legyenek velem. Ezenkívül jótékonysággal is foglalkozom. 2018 telén megálmodtam egy nonprofit mikulásházat Nagyszőlős főterén, amelyet sikeresen el is indítottam. Ez a karácsonyi vásár alatt működik, beteg gyerekeknek gyűjtünk pénzt műtétre vagy rehabilitációra. Idén is ezt tervezzük. Megkeresésemre a városháza elfogadta azt az ötletemet, hogy részt vegyünk egy, az ukrán állam által indított zöld programban, amely által fákat ültethetünk. Így sikerült 500 darab fát elültetünk, aminek köszönhetően később egy új park jöhet létre a városban, ezt nagyon szeretném, ha megvalósulna.

Misi: Szeretném magam továbbfejleszteni. A felszerelésem naprakészen tartása fontos feladat, hisz rohamosan fejlődik a technika. Ezenkívül szeretnék egy saját fotóstúdiót is nyitni.

Dankai Péter