Szabó Lőrinc: Rossz férj panasza

Elég! Elég már ez a sok panasz,

ott kint a harc, itt a könny és a dac,

hat ember eszi a kenyeremet,

minden áldott nap átkos ütközet,

háromszázhatvanöt átok az év,

tizenöt éve dolgozom… Elég!

Mit tudjátok ti, mit kínlódom én?

S mit minden férfi? Mit minden szegény?

S hogy mi az élet és mi a család,

s mi a kitartás annyi éven át?!…

Itthon is tőr lesse a hátamat?…

Be gonoszok vagytok, be szamarak!

Be szamarak vagytok, kedveseim,

hogy így üldöztök azzal a kicsiny

igazatokkal, ami van talán!…

Rossz ember vagyok?… Csak rossz? Igazán?

Rossz férj, mert úgy élek, ahogy tudok?

hát nem látjátok, hogy hová jutok?

Hát nekem, nekem kell elmondani,

hogy mindenért megfizet valaki

s hogy mit fizetek helyettetek és

hogy szíjat hasít hátamból a pénz

s minden bűnnél gyilkosabb gyötrelem,

hogy bíróként fordultok ellenem?

Akármi vagyok, egyéb is vagyok,

nézzétek azt! Amit nektek adok!

Hogy szívem talpalja cipőtöket,

s rab vagyok, hogy szabadok legyetek

s hogy ami jut, ami van, ami kell,

életemből mit vesz cserébe el.

Megváltó a gazember is, aki

másokért dolgozik… Vád szavai,

némuljatok! Asszony, elég a gyász,

segítség légy, ne lelkifurdalás!

Vád, könny, kín? Óh, ti önző igazak,

be gyerekek vagytok, be szamarak!

Őszinteség – ez lehet a kulcsszó Szabó Lőrinc Rossz férj panasza című verséhez. Már csak azért is, mivel ehhez a fogalomhoz utalja az olvasói érdeklődést szerzőnk Vers és valóság című kötete, ahol a mű megjelenésének némely mozzanatát eleveníti fel.

A Rossz férj panasza az Est egyik karácsonyi számában látott napvilágot – írja a szerző – és óriási feltűnést keltett. Maga Salusinszky Imre főszerkesztő sem hagyta szó nélkül. „No, maga szép ünnepi ajándékkal lepte meg a feleségét!” – mondta, és mi tagadás: volt igazság ebben a megjegyzésében. Mert mit lehetne felhozni a szerző „mentségéül”? Talán azt a csekélységet, hogy állítólag csak ekkor – csak a főszerkesztő megjegyzése után – döbben rá: „Ez a vers valami különleges fokán van a brutális őszinteségnek”?

Illetve még egy gondolatot lehetne felhozni, amely szintén a Vers és valóságban áll. Ez arról tudósít, hogy a mester igenis „kitűnőnek” tartotta költeményének „több részletét”. Például kiemelte „az első strófában jelentkező fokozást”, és azt is kijelenti, hogy ez a vers igazságosabb, mint a Semmiért egészen. Ebben bizony van némi igazság, mondhatja, akinek fülében máig visszhangzik a Semmiért egészen egyik kirívó gondolata: „Mint a lámpa, ha lecsavarom, / Ne élj, mikor nem akarom…”

Penckófer János