A polgármester cáfolta a mikolajivi kórházakban oxigénért küzdő betegekről szóló híreket

2020. december 4., 12:42

Olekszandr Szenkevics mikolajivi polgármester cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a város kórházaiban a betegek közelharcot vívnak az oxigénmaszkokért, mivel kevés van belőlük – írja az UNIAN hírügynökség a nikvesti.com nyomán.

A polgármester hamisnak és túlzónak nevezte a médiában megjelent információkat, rámutatva, hogy azokat politikai ellenfelei terjesztették.

Elmondása szerint az év végéig a mikolajivi kórházakban 750 „koronavírusos” ágyat alakítanak ki, és az összes ágy 84%-ánál biztosítják az oxigénellátást a városban.

Szenkevics hozzátette, hogy a kórházakban azért vannak kisebb problémák az oxigénnel, mert átalakítják őket az oxigénellátási pontok számának növelése érdekében.

Korábban a média közölte, hogy Mikolajiv egyes kórházaiban már minden a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágy foglalt, kevés az oxigén és az egészségügyi személyzet, s a helyzet napról napra romlik.

„Nem mondhatok semmi rosszat az egészségügyi személyzetről. Megteszik, amit tudnak. De kevesen vannak. Nem tudnak odamenni mindenkihez, akinek szüksége van rájuk. De a beteg nem érti, kiabál, hisztérikus, rosszul van, és nem jut oxigén mindenkinek. Időnként többen felváltva lélegeztek 10-15 percig egy pontból. Ha valaki egy perccel később adta tovább a maszkot, akkor közelharcig fajulhatott a dolog. Mert a kórteremben csak három pont van nyolc fő számára. Aztán valaki meghalt, a folyosón zsákba rakták, áthúzták az ágyat, és azonnal betettek egy másik beteget. Nagyon nehéz ezt pszichikailag elviselni” – idézi a hírügynökség az egyik városi kórház betegét.

(unian.ua/Kárpátalja)