A rendőrség „külföldi nyomot” sejt a kárpátaljai magyarokat ért fenyegetések mögött

2020. december 5., 10:00

Két büntetőeljárást indított a kárpátaljai magyarságot az elmúlt napokban ért fenyegetések ügyében a Nemzeti Rendőrség – jelentette az Ukrajinszka Pravda a rendőrség sajtószolgálata nyomán.

A kárpátaljai magyar szervezetek címére pénteken érkezett fenyegető levelek és a néhány nappal korábban a világhálón megjelent ugyancsak fenyegető videó miatt az elkövetőkre öt évig terjedő szabadságvesztés várhat – jelezte videoüzenetében Ihor Klimenko rendőrfőnök, aki megengedhetetlen jelenségnek nevezte a nemzetiségi hovatartozás miatti megaláztatást, erőszakkal, halállal való fenyegetést napjainkban.

Klimenko szerint sikerült megállapítaniuk a bűncselekmény valószínű elkövetőjének személyazonosságát.

„Pontosan tudjuk, hogy egy szomszédos ország állampolgára. Végigkövettük, hogy csak a videó rögzítésekor tartózkodott Nyugat-Ukrajna területén, és a videó közzétételének napján elhagyta Ukrajnát” – közölte.

Hozzátette: megállapítást nyert, hogy a fenyegető videó először egy szerbiai blogger YouTube-csatornáján jelent meg. Miután a felvétel elterjedt Ukrajnában, a blogger eltávolította azt.

Az ukrán rendőrség vezetője szerint nyilvánvaló, hogy az e-mailek és a néhány nappal ezelőtt az interneten közzétett fenyegető videó „ugyanannak a láncnak a szemei”. Klimenko nem zárta ki a „külföldi nyomot” ebben az ügyben.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)