Gulyás: Érdemes megjutalmazni az erdélyi magyar összefogást

2020. december 6., 13:19 , 1035. szám

Gulyás Gergely szerint az erdélyi magyarságnak a vasárnapi parlamenti választásokon való részvétellel lesz érdemes megjutalmaznia politikai szervezetei összefogását. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Nagyváradon beszélt erről múlt vasárnap este a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral közösen tartott sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely elmondta: Erdélyben hiteles politikai összefogás alakult ki az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) között, amelynek eredményeként az utóbbi jelöltjei is felkerültek az RMDSZ jelöltlistájára.

Kelemen Hunor is arról beszélt, hogy a magyar pártok önkormányzati választási versenye után a parlamenti választásokra elérkezett az összefogás ideje. Szerinte a politikusok megteremtették az összefogást, de ezt a választóknak is meg kell erősíteniük a szavazatukkal.

Gulyás Gergely felidézte: A státusztörvényről felmerült viták során a Velencei Bizottság hozott egy olyan döntést, amely egyértelművé tette, hogy az anyaországnak jogában áll támogatni a határain kívüli nemzeti közösségeit. Ezzel a magyar kormány eddig is élt, és ezután is élni kíván, és a szimbolikus ügyeken túl immár a gazdaságfejlesztési programon keresztül is szeretné támogatni az erdélyi magyarokat.

A miniszter arra biztatott minden erdélyi magyart, hogy vegyen részt a választáson, mert a most ráfordított 10-15 perc négy jó évet hozhat az erdélyi magyar közösség számára.

Kelemen Hunor elmondta: A nap folyamán Szilágyságban és Biharban látogattak meg olyan létesítményeket Gulyás Gergellyel, amelyek a magyar kormány segítségével jöttek létre, és egyben találkoztak az RMDSZ jelöltjeivel, helyi véleményformálókkal.

„A két ország, a két nép, nemzet egymásra van utalva. Közösen jobb eredményeket tudunk elérni, közösen sikeresebbek lehetünk, nemcsak a régióban, hanem Európában is. A mi szerény eszközeinkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy egy jobb, bizalomra épített együttműködés alakuljon ki Románia és Magyarország között” – jelentette ki Kelemen Hunor, megköszönve a miniszter kampánylátogatását.

 (MTI/Kárpátalja)