Így pihen télen a politikai elit

2021. január 5., 13:00

A koronavírus-járvány és a nyomában kibontakozó gazdasági válság közepette a Nép Szolgája párt frakciója minap arra kérte képviselőit, hogy idén ne utazzanak téli vakációra méregdrága külföldi üdülőhelyekre. Az indoklás szerint ezt kívánja az erkölcs, szolidaritást kell tanúsítani a lakosság szegényebb rétegeivel – még akkor is, ha egyébként, a vagyonnyilatkozataikból ítélve, a politikusok jövedelme megengedi a külföldi pihenést. A pártvezetés nem mellesleg szeretné elkerülni az olyan médiabotrányokat, mint amilyen tavaly januárban kerekedett abból, hogy kiderült, Volodimir Zelenszkij elnök állítólag Ománban üdült, miközben – más források szerint – hivatalos látogatásra utazott az arab országba.

A frakcióajánlás hírét utóbb Jevhenyija Kravcsuk frakcióvezető-helyettes is megerősítette egy interjúban. A javaslat állítólag annak hatására született, hogy kiderült, Ilja Pavljuk képviselő a családjával, rokonaival és kollégáival a Maldív-szigetekre készül. A strana.ua mindennek tudatában igyekezett feltérképezni, hol „telelnek” a kormánypárti honatyák és az elnök.

Kiderült, hogy David Arahamija frakcióvezető Bukovelben töltene néhány napot, majd Zanzibárra készül, mivel már egy évvel ezelőtt megígérte a gyerekeknek az utat. A portál úgy tudja, mostanában népszerűek a zanzibári utak. Januárban az egyhetes üdülés útiköltséggel, háromcsillagos szállodában való elhelyezéssel és reggelivel két személy részére legalább 50 ezer hrivnyába kerül. Magasabb komfortfokozat és teljes ellátás esetén az ár akár a 80 ezer hrivnyát is elérheti.

Olekszandr Kornyijenko, a Nép Szolgája párt vezére évzáró sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy egy „olcsó” egyiptomi üdülőbe készül. „Úgy gondolom, az ukránok többsége találkozhat ott velem” – tette hozzá. (Jegyezzük meg, a politikusnak furcsa elképzelései vannak az átlagpolgár üdülési szokásairól és anyagi lehetőségeiről, bár kétségtelen, hogy sok ukrán turista keresi fel ilyenkor az észak-afrikai országot.)

Irina Verescsuk képviselő Nyugat-Ukrajnában, a Kárpátokban pihen a hozzátartozóinál, akárcsak Volodimir Zelenszkij elnök, aki családjával és néhány, a szűkebb környezetéhez tartozó munkatársával az Ivano-Frankivszk megyei állami „dácsára” utazott. Tavaly innen, az állami üdülőből repült Ománba az elnök. A pletykák szerint idén a környezete „lebeszélte” Zelenszkijt a külföldi üdülésről.

Azért a Kárpátokban sem kell nyomorognia az államfőnek. Úgy tudni, az ukrán elnökök téli rezidenciája Ivano-Frankivszktól mintegy 60 kilométerre, körülbelül 10 ezer hektárnyi védett erdő és vadászterület közepette bújik meg, egyebek mellett helikopterleszálló, étterem, kötélpálya tartozik hozzá. A birtokon található épületek alapterülete mintegy 5000 négyzetméter, a főépület háromszintes. Az olasz bútorokkal berendezett lakószobák mellett az épületben egyebek mellett úszómedence, jakuzzi, szauna, könyvtár és kandallószoba áll a vendégek rendelkezésére.

Volodimir Zelenszkijnek valószínűleg senki sem róná fel ezt a luxust – hiszen több elődje is megfordult itt az évek során –, ha megválasztása előtt nem fogadkozik égre-földre, hogy lemond az állami dácsákról és rezidenciákról. Tavaly óta tudjuk, hogy az elnök meggondolta magát: nyáron kiköltözött Koncsa-Zaszpába, a Kijev melletti elnöki rezidenciára, a szilvesztert pedig a Kárpátokban kialakított állami üdülőben töltötte.

(zzz)