Végre elkezdődött az érdemi munka a Tiszaújlaki kistérségben

2021. január 12., 11:18 , 1040. szám

A többszörös és hosszan elnyúló egyeztetések, valamint tárgyalások a pártok között végre eredményre vezettek a Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsban, így elkezdődhetett a konstruktív munka a kistérség életében.

Január 11-re összehívták a tanács nyolcadik plenáris ülését, amelyen 23 képviselő jelent meg, akik a következő kérdésekről döntöttek, illetve hagyták jóvá azokat: az oktatási osztály létrehozásáról, a vezetői szabályzat jóváhagyásáról és a Nonprofit Közüzemi Társaság megalakításáról, a tanács szabályzatáról szóló pontokat. Ezenkívül jóváhagyták a végrehajtó bizottság vezetőjének (titkárának) személyét, döntöttek az állandó helyettes bizottságok létrehozásáról, valamint azok szabályzatáról, vezetőinek és tagjainak a személyéről, megszavazták a falusi elöljárókat, illetve a tanács alelnökeinek személyét, s voksoltak a végrehajtó bizottság személyzetének összetételéről is. Emellett a Beregszászi Járási Tanács döntésének értelmében elfogadták a köz- és önkormányzati tulajdonban lévő objektumok mérleg szerinti fenntartásának átruházását.

A kistérségi tanács legnagyobb, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) frakciójában is változás történt. Technikai okokra hivatkozva, közös megegyezés alapján a frakció élére Gorondi Albert állt. A korábbi frakcióvezető, Székely Gusztáv ezentúl az oktatásért felelős bizottságot fogja vezetni.

Kovács István, a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács elnöke interjújában elmondta, hogy meglátása szerint így, az év elején már sok pozitívum született a tanács munkájában. Nagy eredménynek tartja az oktatási bizottság létrehozását, és bízik abban, hogy a Beregszászi Járási Tanácstól kapott 14 óvodai, oktatási, valamint művészeti-zenei intézmény működését megfelelően tudják majd biztosítani, és egy dolgozó sem fog fizetés nélkül maradni. Csupán egyetlen településen, Tiszaújhelyben nem sikerült még elöljárót állítani, ezzel kapcsolatban elmondta, ez a feladat a Nép Szolgája párt képviselőire volt bízva, azonban egyelőre nem találtak megfelelő személyt erre a pozícióra. Végül örömét fejezte ki, hogy a 21 tagú végrehajtó bizottság végre teljes értékű munkát tud végezni a kistérség életében.

Gorondi Albert szintén örömét fejezte ki, hogy a nyolcadik plenáris ülésen végre több előrelépés is történt. Reméli, hogy a jövőben a megkezdett úton fog haladni a munka, és az egyetértés kerül előtérbe a képviselők hozzáállásában. A KMKSZ 3 elöljárót állított: Salánkon Sipos Bélát, Tiszakeresztúrban Sándor Ilonát, Verbőcön pedig Fazekas Melindát. Ezenkívül a tanács három szakmai bizottságában is többséget alkot a KMKSZ a koalíciós partnerével, a Nép Szolgája képviselőivel, valamint a KMKSZ delegálja a kistérségi tanács egyik alelnökét Balogh Andrea személyében.

D. P.