Évértékelő Molnár Lászlóval, a KMKSZ kulturális titkárával

2021. január 16., 18:10 , 1040. szám

– Nehéz év van mögöttünk. Hogyan értékelné a 2020-as évet a rendezvények, illetve a kulturális események szempontjából?

– A 2020-as év számunkra igen kedvezőtlenül alakult. A koronavírus-pandémia miatt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nagyon sok rendezvényét nem a szokásos módon rendezte meg, illetve voltak olyan alkalmak, melyek megszervezését teljesen el kellett halasztani. Ugyanakkor az év elején még teljesen a megszokott módon „üzemeltünk”, így január utolsó hetében még megszervezhettük a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversenyt, viszont a március 15-ei ünnepi rendezvényeinket már sehol sem tudtuk – a bevezetett karanténszabályok miatt – tömeges eseményként megszervezni, csupán tiszteletadó koszorúzás volt Ungváron, Beregszászban, Munkácson és a többi helyszínen.

– Hogyan próbálták meg a kulturális programokat mégis elvinni az emberekhez?

– Az egész évet hullámvölgyek jellemezték. Amikor egy kicsit enyhítettek a karanténszabályokon, akkor az aktuális járványügyi intézkedések betartásával igyekeztünk a rendezvényeinket megtartani. A hagyományosakat, amelyek csapatokat, sok embert mozgatnak meg – mint a vőfély-, zenész-, egyházkórus- és betlehemes találkozókat –, idén sajnos nem tudtuk megrendezni. Minden évben szervezünk egy nagyszabású koncertet is, az elmúlt években vendégünk volt már például a Beatrice, a Republic és az Omega, sajnos 2020-ban ezt sem tudtuk megvalósítani.

– Nyáron több nagy volumenű rendezvényt szokott szervezni a KMKSZ. Tavaly ezek hogyan valósultak meg?

– A szokásos megemlékezéseinken, így június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, majd júliusban Tiszaújlakon a Turul-ünnepségen, amelyen Rákóczi első győztes csatájára emlékezünk, sem tudtunk felvonulni nagyobb tömeggel. Augusztus közepén ismét volt egy kisebb szabályenyhítés, így sikerült megszerveznünk a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot majdhogynem a szokásos módon, illetve Nagydobronyban a búzaösszeöntést. Tavaly is több mint ezer gazda csaknem 90 tonnányi búzát adományozott, amelyet különböző gyermekotthonokba, oktatási intézményekbe, bentlakásos iskolákba juttattunk el. Nem minden gazda jön el a helyszínre, hanem más-más gyűjtőpontokon – melyeket általában a KMKSZ alapszervezeti elnökeinél vagy a történelmi egyházak parókiáin jelölünk ki – helyezik el adományaikat. Az adományok eljuttatását pedig a KMKSZ és a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány biztosítja a megfelelő helyekre.

– Hozott-e változást az ősz?

– A Rákóczi-szabadságharc­hoz kapcsolódó vagy az október 6-ai központi rendezvényeink helyett minden járásban az aktuális történelmi eseményhez köthető szobornál vagy emlékhelynél, emlékműnél volt koszorúzás. Sajnos, az adventi vásárt a betlehemes és egyházkórus-találkozóval idén nem tudtuk megszervezni, pedig mind a kézművesek, mind a vásárlók nagyon várták. A kézművesek jelezték felénk, hogy jönnének a portékáikkal, valamint vannak olyan családok, emberek, akik a karácsonyi vásárlásaikat is ehhez az időponthoz igazítják. Viszont a hagyományos adventi gyertyagyújtást Beregszász főterén, igaz, szerényebb módon, de sikerült megszerveznünk.

Ahhoz, hogy pótoljuk a rendezvények hiánya által keletkezett űrt, kötöttünk a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház munkatársaival egy szerződést, akik a TV21 Ungvár szakmai közreműködésével minden adventvasárnapra egy kisebb megható történetet, 15-20 perces elbeszélést, játékot készítettek, amelyeket az interneten lehetett nyomon követni. Mivel a személyes érintkezések korlátozva voltak, ezért az online felületeken, illetve az újságon, a médián keresztül próbáltuk meg az eseményeket eljuttatni az emberekhez.

– Mindezek ellenére voltak sikeres projektek is 2020-ban.

– Igen! Kész Barnabás néprajzkutató segítségével berendeztük a Tiszacsomai Látogatóközpontot, továbbá létrehoztunk egy kisebb állatsimogatót a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark területén, ahol sérült állatok – őzek, sólymok, bárányok, nyulak stb. – vannak. Idén ezt szeretnénk majd bővíteni. Az egész emlékparkot ünnepélyes keretek között adtuk át október 23-án.

Ezenkívül Égermezőn (Vilsani) felújítottuk a Bovcár-kutat. A legenda szerint Rákóczi Ferenc ennek a forrásnak a vizéből oltotta szomját. Itt egy emlékhely állt, amely azonban az évszázadok során szinte teljesen megsemmisült, de tavaly ezt is rekonstruálhattuk. Ezt is egy nagyobb rendezvény keretei között szerettük volna átadni, de az akkori járványügyi rendelkezések ezt nem tették lehetővé, így szerény rendezvény keretében, tárogatószó és versszavalat mellett lelepleztük le az emléktáblát.

– Mi várható idén, 2021-ben?

– 2021-ről nyilatkozni nagyon nehéz, bízunk benne, hogy a koronavírus-járványnak már nem lesznek újabb hullámai. A KMKSZ Elnöksége a szokásos, hagyományos rendezvényeink megtartását tervezi, viszont az éppen akkor aktuális karanténkorlátozások fogják megmutatni, hogyan és milyen módon tudjuk majd a megyei rendezvényeinket megszervezni. Az első ilyen alkalmunk a január 22-én esedékes magyar kultúra napja lesz – az általános állami járványügyi szabályozás értelmében a színház munkatársaival a TV21 Ungvár adó segítségével fogjuk a napot méltatni. Emellett még várjuk a visszajelzéseket, engedélyeket arra vonatkozóan, hogy január utolsó hétvégéjén, ha kisebb létszámban is, de megtarthatjuk-e a mezőgecsei böllérversenyt. Az ezt követő időszak pedig még a jövő zenéje, meglátjuk, hogy a korlátozások mely eseményeket milyen módon fogják lehetővé tenni.

D. P.