Kevesebb ukrán kapott lengyel vízumot 2020-ban

2021. január 16., 09:12

Az ukrajnai lengyel konzulátusok 2020-ban 512 339 vízumot adtak ki ukránoknak – jelentette az Ukrinform a Lengyelország Külügyminisztériumától megkeresésükre érkezett válasz alapján.

Az előző esztendőhöz képest a tavaly Lengyelország által Ukrajna állampolgárai számára kiadott vízumok száma 43,1%-kal csökkent (2019-ben 899 605 vízumot adtak ki). Ennek oka a koronavírus-járvány volt, amelynek következtében az ukrajnai lengyel konzulátusok csaknem két és fél hónapig – március közepétől május végéig – nem működtek.

Később, amikor a konzulátusok ismét munkához láttak, a vízumok kiadása során kezdetben elsőbbséget élveztek azok a személyek, akik a lengyel agrárszektorban való elhelyezkedés iránt nyújtottak be kérelmet.

Ugyanakkor 2020-ban a lengyel konzulátusok 15 765 ukrajnai állampolgár vízumkérelmét utasították el, ami a benyújtott vízumkérelmek teljes számának 2,9%-a.

A Lengyel Statisztikai Főosztály adatai szerint 2019 végén több mint 1,3 millió ukrán tartózkodott Lengyelországban.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)