A parlamentnek még januárban szavaznia kell a törvényhozás létszámának csökkentéséről

2021. január 16., 13:23

Január utolsó plenáris üléshetén bocsáthatják szavazásra az ukrán parlamentben azt a törvényjavaslatot, amely 300 főre csökkentené a Legfelső Tanács létszámát – közölte az Ukrajina 24 tévécsatorna adásában Olha Szovhirja, a Rada jogpolitikai bizottságának elnökhelyettese, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

„Január utolsó hetében kell az ülésterembe kerülnie (az 1017. számú törvénytervezetnek – a szerk.). Ugyanis Alkotmányos követelmény, hogy a törvénytervezetet a soron következő ülésszakon kell elfogadni. Az Alkotmány értelmében a soron következő ülésszak ez év januárja” – közölte a képviselő.

Szavai szerint azután lehet majd megjósolni, hogy összegyűlik-e a tervezet második olvasatban való elfogadásához szükséges 300 szavazat, hogy lefolytatják a konzultációkat valamennyi képviselői frakcióval és csoporttal.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)