Városi vízszentelés Beregszászban

2021. január 20., 10:14 , 1041. szám

Központi vízszentelő rendezvényt tartott a beregszászi vízszolgáltató vállalat, a Vodokanal-Kárpátvíz Kft. január 19-én. A város határában lévő Kishegyen található vízszivattyú-állomás udvarán és főépületében szervezett eseményen Galajda József igazgató elmondta, hogy nyolc éve rendszeresen megszentelik a város központi vízelosztó kútjait a pravoszláv vízkereszt napján. Ebből az alkalomból a helyi ortodox és görögkatolikus lelkészek áldást kérnek a vízszolgáltató munkájára, és megszentelik a vízvezetéket, ahonnan a szenteltvíz rövid időn belül eljut a fogyasztókhoz. Számuk nem kevés, hiszen a vízművel jelenleg ötezer háztartás áll szerződésben. A kezdeményezést két okból tartják fontosnak a szervezők: egyrészt sok idős ember, bár szeretne, egészségi állapota miatt nem tud elmenni a templomba, hogy részt vegyen a vízszentelésen. Másrészt a koronavírus miatti korlátozó intézkedések folytán jelenleg csak szűk körben kerülhet sor erre az egyházi gyakorlatra. A megszentelt víz így azonban eljut minden háztartásba, közintézménybe, illetve városi céghez, vállalathoz, jelképesen elmosva a nehézségeket, s friss erővel, lendülettel tölti el fogyasztóit.

PSe