Aki nem tud arabusul...

2021. január 27., 15:00 , 1042. szám

Furcsa írást közölt minap Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul… címmel a szövetség közösségi oldalán. A szerző bírálja a Beregszászi Járási Tanács (BJT) határozatát, mellyel a közelmúltban szerinte semmissé nyilvánította a 2012-ben jogelődje, az akkori beregszászi járási önkormányzat által elfogadott, Az Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól által előirányzott intézkedések végrehajtásáról című határozatot, valamint másik jogelődje, a Nagyszőlősi Járási Tanács Az állami nyelvpolitika alapjairól a Nagyszőlősi járásban című, ugyancsak 2012-ben megszavazott rendelkezését.

Mint ismeretes, annak idején e két dokumentum alapján lett hivatalosan is regionális nyelvvé a magyar a Nagyszőlősi és a Beregszászi járásokban, bár ennek sok hasznát nem láttuk, mivel a törvény rendelkezéseit jobbára soha nem hajtották végre. Ha jól értjük, a szerző legnagyobb fájdalma, hogy a két időközben megszűnt közigazgatási egység összevonásából született új Beregszászi járás önkormányzata – szerinte – most lemondott a jogról, hogy a magyar regionális nyelv legyen e magyarok által lakott térségben. A szerző természetesen azt ír a közösségi médiában, amit csak akar, ám a szöveg néhány pontatlanságot, tévedést is tartalmaz, néhol pedig hézagosan ismerteti a tényeket, ily módon alkalmas arra, hogy félrevezesse az olvasót. Ezért bátorkodunk kommentálni néhány állítását.

1) „A napokban az ukrán médiából szerezhettünk tudomást arról, hogy az elmúló esztendő egyik utolsó napján az új összetételű Beregszászi Járási Tanács képviselőtestülete történelmi döntést hozott.” Zubánics László ezzel a bevezető mondatával azt állítja, hogy korábban nem volt tudomása a BJT szóban forgó döntéséről, s a hírről az ukrán médiából kellett értesülnie többedmagával együtt. Ez már csak azért is furcsa, hiszen alább, a kérdésről rendezett járási tanácsi szavazás kapcsán maga említi, hogy az önkormányzatnak két (valójában három – a szerk.) UMDSZ-es képviselője is van. Talán az UMDSZ képviselői nem tájékoztatták az őket delegáló szervezet vezetőit a járási tanács ülésén történtekről? Netán úgy szavazták meg a szóban forgó határozatot, hogy ezzel ellene szegültek az UMDSZ álláspontjának? Felteszem, a képviselőknek szükség esetén módjukban állt volna javasolni az ülés vezetőinek, hogy halasszák későbbre a szavazást, adjanak lehetőséget az UMDSZ-nek alaposan meghányni-vetni a dolgot. Ugyancsak módjuk lett volna elhatárolódni a tanácsi határozattól, nemmel szavazni, ám – tudomásunk szerint – eszük ágában sem volt így tenni: támogatták a döntést tanácsbeli koalíciós partnereikkel, a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt képviselőivel együtt, mert ez volt a racionális és jogszerű megoldás (még ha érezhet is az ember némi keserűséget, amikor átad a múltnak két olyan dokumentumot, amelyektől egykor mindannyian annyit reméltünk). Talán úgy gondolta Zubánics László, ha nem említi, hogy UMDSZ-képviselők is tagjai a BJT-nek, akkor minden felelősség a köztudottan KMKSZ-irányítású önkormányzatra hárul ezért a „jogfeladó” döntésért?

2) „Aki járatos a jogban, az tisztában van azzal, hogy amennyiben az ügyészség valamilyen önkormányzati határozatot törvénytelennek vél/talál, azt bírósági úton (megfelelő motivációval alátámasztva) megóvja. Vagy a könnyebb utat választva felszólítja az illetékes önkormányzatot, hogy ő maga vonja vissza a határozatot” – írja Zubánics László, ám téved. Aki ugyanis „járatos a jogban”, az tudja, hogy az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol az önkormányzatok felett, nem az a feladata, hogy mindenáron beperelje a tanácsokat. Vagyis az eljárás rendszerint a következő: az ügyészség előbb felhívja a tanács figyelmét az általa felfedezni vélt jogsértésre, s csak ha az önkormányzat megtagadja a törvényesség helyreállítását, akkor fordul a bírósághoz. Végül ne hallgassuk el, hogy nagy valószínűséggel óvás esetén sem a bíróság semmisítette volna meg a kifogásolt rendelkezéseket, hanem utasította volna rá a járási tanácsot. Vagyis a beregszászi járási önkormányzatnak ugyan lehetősége lett volna rá, hogy időhúzás gyanánt megtagadja a regionális nyelvre vonatkozó döntéseket semmissé nyilvánító határozat elfogadását és bíróság elé vigye az ügyet, ám aligha kerülhette volna el, hogy végül maga legyen kénytelen kimondani a semmisséget. Egy vad képzavarral élve: csak olyan lett volna a „hősies” kiállás a tanács részéről esetünkben, mint Csóri vajda új nadrágján a bársonyfolt.

3) „Ukrajna a Nyelvi Charta 7. cikkelyének (4) bekezdése alapján elkötelezte magát amellett, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelvekre vonatkozó politikájának meghatározásakor figyelembe veszi az ezeket a nyelveket használó csoportok igényeit és kívánságait. (…) A tanácsi határozat alapján a továbbiakban Ukrajna ezt a tételt kipipálhatja, hiszen az ukrajnai magyarság legnagyobb közösségének önkormányzata hivatalos döntéssel egyetértését fejezte ki Ukrajna nyelvpolitikájával kapcsolatban” – írja szerzőnk.

Elnézést, ha önkényesen kissé megkurtítottuk Zubánics László érvelését, mellyel bizonygatni igyekszik, hogy a tanács nem pusztán technikai döntést hozott, amikor semmissé nyilvánította a két rendelkezést, hanem nyelvi jogainkról mondott le. Azért merészeltük ezt az olvasók számára időt megtakarító eljárást választani, mert a helyzet adott esetben kristálytiszta: Ukrajna Alkotmánybírósága 2018-as (№ 2-р) határozatával formai, procedurális – tehát nem tartalmi – okokra hivatkozva hatályon kívül helyezte a 2012-ben elfogadott Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló jogszabályt. A törvénnyel együtt a regionális nyelvek intézménye is megszűnt létezni Ukrajnában, bármit igyekszik is sugallni írásával a szerző. A hivatalos regionális nyelvi státusz által biztosított jogainkról tehát nem lemondtunk, hanem azokat egyszerűen elvették tőlünk, még 2018-ban. Ami pedig a megsemmisített nyelvtörvény végrehajtásáról szóló önkormányzati határozatokat, illetve mostani érvénytelenítésüket illeti, azoknak semmi jelentősége a kisebbségi jogok, alkalmazásuk szempontjából, ha egyszer nem létezik a jogszabály, amelyre hivatkoznak.

4) Befejezésül egy olyan tényt szeretnék Zubánics László emlékezetébe idézni, amelyet írásában nem említ, bár aligha felejthette el. Amikor a Legfelső Tanács 2012-ben elfogadta a regionális nyelvekről is rendelkező nyelvtörvényt, a parlamentnek tagja volt Gajdos István, az UMDSZ akkori elnöke. Ahhoz a parlamenti többséghez tartozott, amely a hatályos jogalkotási eljárást megsértve fogadta el a nyelvtörvényt. Tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat, de abban minden bizonnyal egyetértünk, hogy a későbbi nacionalista kormányzatnak lényegesen nehezebb dolga lett volna a kárpátaljai magyarság számára kedvező jogszabály megsemmisítésével, ha annak idején a honatyák – egyenként és testületileg – szabályosan járnak el az elfogadásakor. Tán még a külföldi partnerek előtt is magyarázkodnia kellett volna a dolog miatt a Porosenko-féle parlamenti többségnek. Szóval, ha Zubánics László mindenáron csomót akar keresni azon a bizonyos kákán, előbb nézzen körül a saját háza táján.

Bizony, előbb-utóbb a magyarságért dolgozó embereknek is fel kell tenniük maguknak a kérdést: mit lehetett volna másként, jobban csinálni? Ennyi idő és hiábavaló civódás után Zubánics László is beláthatná végre, hogy nem viszi előre a közös ügyet, ha a politikai ellenfelekre (esetünkben a KMKSZ-re) mutogat.

(zzz)