A kormány eladná az Ukrajna cirkálót

2021. január 28., 14:38

Az ukrán minisztertanács úgy döntött, hogy eladja vagy utilizálja a befejezetlen Ukrajna rakétahordozó nehézcirkálót. A hajó nem válhat a nemzeti flotta részévé – idézi Oleh Uruszkij miniszterelnök-helyettest a Deny nyomán a korrespondent.net.

„Ez a történet már évtizedek óta húzódik és »vándorzászlóként« száll egyik kormányról a másikra, máig nem született döntés. Az, hogy egyáltalán nem vehető a haditengerészet állományába, nyilvánvaló” – mondta el a kormányfő-helyettes.

Hozzátette, a hajó, amely a mikolajivi hajógyárban vesztegel, helyet foglal, zavarja a gyárat.

Uruszkij elmondta, hogy leszerelik a hajóról a fegyverzetet és áruba bocsátják. Ha nem mutatkozik érdeklődés iránta, utilizálják.

Az eredetileg Lobov admirálisról elnevezett cirkáló építését még 1984-ben kezdték el. A 11,5 ezer tonna vízkiszorítású, 186,4 méter hosszú hajót a repülőgép-hordozók óceáni megsemmisítésére fejlesztették ki a Szovjetunióban. 1993-ban átadták Ukrajnának. A befejezetlen cirkáló fenntartása jelentős összegeket emészt fel.

(korrespondent.net/Kárpátalja)