Kárpátaljai disznótoros nap

2021. január 31., 17:46 , 1043. szám

Ahogy az elmúlt majdnem egy év minden nagy nemzetközi, országos vagy megyei szintű, a nagyközönséget az adott helyszínre vonzó rendezvénye, így az idei Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny is elmaradt a koronavírus-pandémia miatt. Azonban január 30-án az érvényben lévő karanténszabályok szigorú betartásával sikerült megrendezni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark szomszédságában egy szerényebb és kisebb volumenű böllérnapot.

Az eseményen 7 csapat maximum 20 fős társasággal vett részt. A kora reggeli órákban sorban érkeztek a böllérek, hogy feldolgozzák a sertéseket.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkárának elmondása szerint a böllérnap már előző nap megkezdődött, amikor is felállították a sátrakat, beállították a gázballonokat, a kondérokat, helyükre kerültek a szalmabálák, illetve minden egyéb kelléket a helyszínre hoztak. Mivel a pandémia miatt a böllérnapot csak zárt körű eseményként szervezhették meg, így a csapatokat és ételeiket ezúttal nem zsűrizték, hanem az általuk elkészített hagyományos disznótoros fogásokat bemutatják a média képviselőinek, ezzel is népszerűsítve a kárpátaljai szokásokat.

A csapatok között képviseltette magát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is. Dobsa István, a szervezet elnöke, beregszászi járási képviselő az eseményről elmondta: „Nagyon örülök, hogy a nehéz körülmények ellenére is sikerült életre hívni a böllérnapot. Kárpátalján nagy hagyománya van a tél beálltával a háztáji disznóvágásnak, mely mindig is remek alaklom volt arra, hogy a család, a rokonság, a barátok egybegyűljenek, és a disznó feldolgozása után együtt fo­gyasszák el a finomabbnál finomabb ételeket. Minden vidéknek megvan a sajátos hagyománya, ezért különösképpen fontos, hogy ezeket a hagyományokat ne csak ápoljuk, hanem tovább is adjuk a következő generációnak. Ezért is nagy öröm számomra, hogy a mai napon a KMKSZ ISZ csapata is részt vesz a rendezvényen, hiszen így a fiatalok elsajátíthatják a disznóvágás hagyományának a menetét, melyet majd ők is tovább tudnak adni.”

Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke a rendezvény kezdetekor lapunknak elmondta, hogy a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny helyett – tekintettel a járványhelyzetre – a KMKSZ Elnöksége úgy döntött, hogy egy belső, zárt körű disznóvágási napot szervez meg idén, ahol a KMKSZ járási szervezetei gyűlnek össze. Ezen a böllérnapon is minden hagyományos étel el fog készülni, így nem megy ki a köztudatból, hogy van böllérverseny, illetve -hagyomány.

A munkácsi járási Izsnyéte csapata toros káposztát készített krumplival és hússal, illetve később hurkát, kolbászt és töpörtyűt is ízesítettek mellé. A Beregszász-környéki ínyenc mesterek csapat 12-féle ételt készített: hagymás vér, hagyományos disznótoros káposzta és hús, húsleves, kolbász, véres hurka, májas hurka, töpörtyű, abárolt szalonna, szték, fokhagymás máj és fánk volt a menü. A viskiek csapata disznótoros káposztalevest és disznósajtot készített. A karácsfalvaiak kolbászt, hurkát és saslikot sütöttek. A mezőgecseiek hagyományos toros káposztát és toros húst készítettek, valamint kolbászt töltöttek hozzá. A TV21 Ungvár csapata kárpátaljai paprikást, illetve az egyik székelyföldi vendég részvételével, a székely vidékre jellemző ízesítésű kolbászt töltött. A KMKSZ ISZ fiatal tagjai brassói aprópecsenyét, lacipecsenyét sütöttek tárcsában sült krumplival, melyekhez háromféle ízesítésű kolbászt is töltöttek, illetve bográcsgulyást is főztek.

Az eseményre Babják Zoltán, Beregszász polgármestere is kilátogatott. „Roppant fontosnak tartom a hagyományok ápolását, így ez a böllérnap egy jó alkalom arra, hogy a kis közösségünk – igaz, korlátozott létszámban, de – összegyűljön, és ápolja azokat a hagyományainkat, melyeket őseink ránk hagytak. Látva a csapatok munkáját, mindenképpen alá kell húznom, hogy a vidékünknek sajátos jellege van. Szükségünk van arra az össz­hatásra, melyet itt észlelek, hogy idősek és fiatalok együtt adják át egymásnak a tudásukat” – fogalmazott a polgármester, majd gratulált a KMKSZ-nek, hogy a korlátozott lehetőségek és nehézségek közepette fontosnak tartja a hagyományőrzés előrevitelét.

D. P.