Kárpátaljai verseskötetről írtak a Kortársban

Zselicki József: Az ismeretlen katona...

2021. január 31., 12:48 , 1042. szám

Sajnos, nem gyakori, hogy a Magyar Írószövetség Kortárs című irodalmi és kritikai folyóiratában Kárpátalján élő, kortárs költő itthon megjelent verseskötetéről olvashatnánk. Ezúttal a vidékünk múltja és jelene iránt kiemelten érdeklődő Zelei Miklós budapesti író, költő, újságíró ragadott tollat, és a Kortárs januári számában terjedelmes dolgozatban mutatja be a Kisgejőcön élő Zselicki József harmadik verseskötetét, magát a költőt, az 1967 novemberében Ungváron megalakított Forrás Stúdióban szárnyait bontogató költő-író nemzedék sorsát, valamint a kort, amely a mai ifjaknak már csak történelem.

A verseskötet, melyről Zelei ír, az Intermix Kiadónál jelent meg 2020-ban Ungváron, címe: Az ismeretlen katona... Régi és új válogatott versek. (Az interneten is elolvasható.) A szerző nehezményezi, hogy az 1994-ben megjelent Új Magyar Irodalmi Lexikonban (ÚMIL) Zselicki József magyar költő nincs benne. Bár ennek kapcsán felmentésként megjegyzi, hogy Zselicki első, Rokonom, csillag című verseskötete is csak 1994-ben került ki a nyomdából, amelyet már húsz évvel korábban, 1974-ben is kiadhattak volna. „Az ÚMIL így, évekkel a rendszerváltás és a Szovjetunió összeomlása után visszaigazolta a szovjet kulturális irányítás negyedszázaddal korábbi döntését: ezek az irodalmárok (ti. a Forrás Stúdió tagjai – a szerk.) nincsenek” – fogalmaz írásában Zelei Miklós.

Az 54 évvel ezelőtt az akkori Ungvári Állami Egyetemen létrejött Forrás Irodalmi Stúdió tagjainak, főleg egyetemistáknak az írásai, versei az általuk kiadott, írógéppel sokszorosított Együtt című folyóiratban láttak napvilágot. Legtöbbjük nem is gondolta, hogy amit csináltak, az a korabeli szóhasználattal szamizdat.

Nem sokáig tűrte a szovjethatalom az „okoskodó” fiatalok hatalom által nem irányított kezdeményezését. A helyi pártlapban, a Kárpáti Igaz Szóban 1971-ben megjelent néhány feljelentéssel felérő cikk, és már csomagolhattak is a szárnyaikat bontogató, tehetséges költők és írók. Egyetemi tanulmányaikat félbehagyva mehettek katonának, lehetőleg egy építőalakulathoz, építve a soha fel nem épülő kommunizmust. Zselickiék bűnéül rótták fel még azt is – bár ők nem tehettek róla –, hogy 1972-ben Ilia Mihály irodalomkritikus a Szegeden megjelenő Tiszatáj című irodalmi folyóiratban leközölte Vári Fábián László, Füzesi Magda és Zselicki József verseit, illetve publikálta Kovács Vilmos és S. Benedek András Magyar irodalom Kárpát-Ukrajnában I., II. című tanulmányát, holott erre sem a szerzők, sem a Tiszatáj főszerkesztője nem kért az illetékes szovjet vezetőktől engedélyt. „A megtorlás, a kritika szorítása miatt nem jelent meg időben Zselicki első kötete. És mert nem volt kötete, az anyaországi ÚMIL sem vett róla tudomást” – magyarázza el az anyaországi olvasóknak Zelei Miklós.

Zelei szerint a Forrás-nemzedék alkotóinak elhallgattatása ellenére a hetvenes–nyolcvanas években nem tűnt el, vagy inkább nekik köszönhetően megjelent a magyarországi propagandalapokban a kárpátaljai magyar „irodalom”: „A módszer egyszerű. Balla Lászlónak, a szovjet kulturális irányítás mindenre képes ungvári helytartójának vezetésével kiszorítják a tehetséges magyar alkotókat, a helyükbe vérbeli dilettánsokat, az összes megalkuvásra kész szerzőket állítanak, majd ezeknek az írásait kárpátaljai magyar kultúra címén közlik szovjet propagandalapokban Budapesten.” A szerző példával is alátámasztja állítását, megemlítve, hogy a Lányok, Asszonyok című folyóirat 1983 márciusában megjelent számában állítólag közölték Horváth Gyula Credo, Ferenczi Tihamér Vers a naphoz, Horváth Sándor Nel, Imre Sándor Világőrző békevágyban című költeményét – számolt be róla még akkor, aktuálisan a Kárpáti Igaz Szóban maga a cenzor, Balla László.

Zselicki Józsefről az Az ismeretlen katona... című verseskötet előszavában írja Tóth István korábbi beregszászi magyar főkonzul: „…végig a tanári pályán maradt, Dercenben és Nagygejőcön tanított. A versírással sohasem hagyott fel, erről mostani kötete is tanúskodik. Az is árulkodó azonban, hogy a hetvenedik évébe lépő költőnek csupán ez a harmadik kötete. Ez a szám arról tanúskodik, az elnyomás minden eszközével rendelkező hatalom hogyan tud derékba törni egy üstökösként induló költői pályát. De arról is, hogy a buta, szellemileg korlátolt hatalomnak sohasem lehet igaza a költészettel vívott egyenlőtlen és reménytelen szellemi harcában. Aki figyelmesen nézegeti a költő arcát, fürkészi a tekintetét, s talán személyesen is ismeri, hamar rájön, hogy a keménység és az elszántság mögött a szemeiben szüntelenül ott csillog egy nehezen meghatározható derű. Az a fajta életigenlés, amely minden észszerűséget meghazudtolva nehezen múlik. Hiába a közösség elnyomása, hiába a személyére szabott elhallgattatás. Vagy el sem múlik, mert ez a Költő felnevelő és kibocsájtó közege jobbik részének a mindennapok küzdelmeiben is megmutatkozó életelve. Lehet tehát a szívósság és konokság esztétikai értelemben is meghatározója egy költői pályának? Zselicki József életútja ezt bizonyítja. Versei főként a múlt század hetvenes évei kisebbségi harcainak a lenyomatai. Nélkülük kevesebb lenne a tudásunk akkori küzdelmeinkről, szegényebbek lennénk. Őrizzük gondosan a tudást, nagy szükségünk van rá ma is.”

Zelei Miklós recenziója végén Zselicki József kapcsán megkérdezi: „Befogadta-e a magyar irodalom? Nemcsak az anyaországi. Tudnak-e róla Pozsonyban? Kolozsváron? Ismerik-e Szabadkán?… Ez nemcsak az ő problémája, hanem mindannyiunké.”

Badó Zsolt