SZNT: A hetedik tagállamban is összegyűlt a szükséges számú aláírás a nemzeti régiók védelmében

2021. február 1., 11:53 , 1043. szám

A hetedik tagállamban, Spanyolországban is összegyűltek a nemzeti régiók védelmében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított európai polgári kezdeményezéshez szükséges támogató aláírások – közölte múlt vasárnap az SZNT elnöke.

Izsák Balázs közölte, hogy vasárnap túllépte a 40 500-at a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés spanyolországi támogatóinak száma, és ezzel elméletileg minden feltétel teljesült ahhoz, hogy a polgári kezdeményezés sikeres legyen.

Emlékeztetett, hogy 2019-ben azért indították a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés aláírásgyűjtését, hogy megnyílhasson előttük egy új európai küzdőtérre vezető kapu. Most ezt a bizalmat megkapták, és készen állnak a küzdelem folytatására – írta Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke ugyanakkor óvatosságra intett, s közölte: a szervezőknek arra kell összpontosítaniuk, hogy további aláírásokat gyűjtsenek azokból az országokból, ahol éppen csak elérték a száz százalékot, és ahol a hatósági hitelesítés kockáztatja az alsó küszöb teljesítését.

„További erőfeszítéseket kell tennünk, hogy újabb államokból más nemzeti régiókat is tudjunk mozgósítani, hiszen fel kell építenünk egy európai mozgalmat, és a kezdeményezés végleges sikerét csak a mozgalom ereje hozhatja el” – olvasható a közleményben.

Emlékeztetett, hogy 2020 májusában teljesítették már a polgári kezdeményezés sikerességéhez szükséges minimális egymillió aláírás összegyűjtését, de ezeknek legalább hét tagállamból kellett összegyűlniük, így Spanyolországgal megvan a hetedik tagállam is. Korábban összegyűltek az aláírások Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Litvániában, Horvátországban és Svédországban.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen.

(MTI/Kárpátalja)