Rebrik Borisz nem rejti véka alá tudását

Kánaáni szőlők és egészséges életszemlélet Csepéből

2021. február 14., 17:08 , 1044. szám

A szőlészet és méhészet iránt érdeklődők számára nem csenghet ismeretlenül Rebrik Borisz neve. Több mint hárommillióan látták már a videóit, mondhatni, beoltotta az embereket a szőlőtermesztés szeretetével. Borisz úgy tartja, hogy vidékünket Isten is a szőlőnek teremtette, s azért, hogy a szőlészet szép hagyománya fennmaradjon, mindent meg is tesz. Amikor megtudtam, hogy a mester Csepében él, telefonon kerestem fel, hogy arról érdeklődjek, honnan ered a gazdálkodás iránti szeretete, pozitív életszemlélete.

Mint mindenki más, Borisz is tanulással kezdte a szakmát. Az Ukrán Mezőgazdasági Akadémián tanult méhészetet és szőlészetet. Kezdetben csak méhészettel foglalkozott, a méh­méreg gyűjtéséből alapozta meg gazdaságát. Mint elmondta, Nagyszőlős környékén óriási hagyománya van a szőlőművelésnek, de inkább a borszőlőt részesítik előnyben. Ő azonban a csemegeszőlőkért él-hal, így lassan elkezdte kiépíteni ezt az ágat is. Sajnos, a méhészetnek a helyzetén az Oroszországgal való konfliktus nagyban rontott, így egyre több és több szőlőfajtája lett, s ezzel párhuzamosan egyre több szőlőkedvelő emberrel ismerkedett meg. Özönlöttek feléje a szakmával kapcsolatos kérdések e-mailen és telefonon egyaránt, ezért 2018 őszén úgy döntött, YouTube-csatornát indít, melyben kérdéseket válaszol meg, s az éppen aktuális munkákat vázolja fel. Borisz úgy vallja, hogy akár a méhekről, akár a szőlőről legyen szó, a legfontosabb, hogy minden munkát időben végezzünk el, ezért ennek megfelelően tölti fel tartalmait a világhálóra.

Jómagam nem különösebben értek a csemegeszőlőkhöz, mégis egyik videóját a másik után néztem meg. Borisz pofon­egyszerűen magyaráz el bonyolult dolgokat, s olyan kedvet csinál a kertészkedéshez, hogy télvíz idején is leszalad az ember a kertbe, hogy valamit arrébb tegyen. S hogy ez mennyire így van, az a kommentszekcióból is látszik: „Ismét remek videót készített. Egyetértek önnel, hogy újra fel kell fedezni a magyar anyaföld adta lehetőségeinket. Be kell látnunk, hogy nem vagyunk a vas és acél országa, de hihetetlenül jó a mezőgazdasági adottságunk. És ezt valóban a fiataloknak kell újra feléleszteniük. Köszönjük a lelkesítést!” – írja egy Magyarországon élő honfitársunk. „Városban, lakótelepen nőttem fel, jelenleg is itt élek. Őszintén megmondom, hogy semmi motivációm nincsen a kertészkedéshez, hogy magam csináljam. Viszont élvezettel nézem minden egyes videóját, annak minden percét. Ismeretterjesztő, szórakoztató, sokat lehet tanulni belőle még akkor is, ha az ember maga nem csinál ilyet. :) Minden elismerésem!” – írja egy kommentelő a több ezerből. Borisz elárulta, hogy videóit nem csupán Kárpátalján, hanem a világ számos részén figyelemmel követik. Az induláskor még inkább az idősebb generáció, a 40–60 éves korosztály nézte, mostanra viszont a fiatalok körét is meghódította, mi több, még gyerekek is írnak neki. Van olyan videója, amelyet 260 ezernél is többen néztek meg, s olyan is akad, amelyikhez 700-nál is többen szóltak hozzá!

Rebrik Borisz azt vallja, hogy a távoli országokban vállalt, ideig-óráig tartó munkák mellett nem lehet hosszú távra tervezni. Mára szinte minden országban vannak pályázati lehetőségek. Ő is többször nyert az Egán Ede-pályázatokon. Tovább szeretné bővíteni a gazdaságát, hűtőházat hozna létre, hogy másoknak is munkát adhasson. Persze, mindehhez akarat és tudás kell. 50 évesen napi 3-4 órát tanul, hogy naprakész tudása legyen. Véleménye szerint nagy kereslet van a csemegeszőlők iránt, minden termését úgy adta el, hogy ki sem tette a lábát a kapun. „Annyi ötlet van a világon, csak nézzetek széjjel. Bármi, amit szívesen csináltok, ha komolyan és odafigyeléssel végzitek, abból biztos meg lehet élni. Magyarok vagyunk, a magyar földön meg tudunk élni. A leglényegesebb dolog, hogy szeresd és élvezd a munkád, mert a pénz nem minden – mondja Borisz az egyik videójában, majd így folytatja: – Azt sem bánnám, ha 24 órát világítana a nap, mert én az élet minden percét élvezem.”

Reméljük, minél több emberhez eljutnak Rebrik Borisz videói, életszemlélete, és sokan választják majd a gazdálkodást a véget nem érő külföldi munka helyett.

Tóth János