Újabb szankciókról döntött az RNBO

2021. február 20., 13:09

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) úgy határozott, hogy szankciókat alkalmaz 19 jogi személy és 8 magánszemély ellen – jelentette az Interfax – Ukrajina hírügynökség.

Olekszij Danyilov, az RNBO titkára péntek esti sajtótájékoztatóján közölte, a szankciókkal sújtott személyek közül öt orosz állampolgár, három pedig ukrán.

Az ukrán érintettek Viktor Medvedcsuk parlamenti képviselő (Ellenzéki a Platform – Az Életért párt), Okszana Marcsenko, Medvedcsuk felesége, valamint Natalija Lavrenyuk, annak a Tarasz Kozaknak az élettársa, aki ellen az RNBO még február 2-án szankciókat alkalmazott.

A szankciók ezenkívül Oroszországban, illetve részben Moldovában és más országokban bejegyzett cégeket érintenek. Szankciókat vezettek be továbbá öt repülőgéppel szemben is, amelyek a Kijev–Moszkva útvonalon közlekedtek.

Danyilov közölte, hogy a magánszemélyekkel szemben alkalmazott szankciók az aktívumaik három évre szóló blokkolását jelentik. Elmondta azt is, hogy Medvedcsuk és Marcsenko ellen terrorizmus finanszírozása miatt alkalmaznak szankciókat.

Az RNBO határozata az elnök rendeletével lép életbe.

(interfax.com.ua/Kárpátalja)