Több mint 2000 gyermeket fogadtak örökbe tavaly Ukrajnában

2021. február 22., 11:55

Ukrajnában 2020-ban 2047 gyermeket fogadtak örökbe – jelentette a zn.ua az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása nyomán.

„2020 folyamán az anyakönyvi hivatalok 2047 módosítást hajtottak végre a születési anyakönyvi bejegyzésekben az örökbefogadásról szóló bírósági határozatok alapján” – olvasható a tárca közleményében.

A minisztérium rámutat, hogy az örökbefogadók 1890 esetben ukrán állampolgárok voltak, 18 esetben a FÁK tagállamokból valók, 139 esetben más államok polgárai.

Az igazságügyi tárca emlékeztet, a gyermekek örökbefogadására Ukrajnában kizárólag az örökbefogadásról szóló bírósági határozat és a gyermek születési anyakönyvi kivonatának módosítása, valamint a módosításokat tükröző új születési anyakönyvi kivonat kiadása után kerülhet sor.

„A gyermek bírósági határozat alapján történő örökbefogadása az örökbefogadó családjába annak lányaként vagy fiaként a gyermek legfőbb érdekében történik, a stabil és harmonikus életkörülmények biztosítása céljából” – jelezték a minisztériumban.

A korrespondent.net rámutat, hogy 2019-ben 1419 gyermeket fogadtak örökbe az országban, ami 61 esettel volt több, mint az azt megelőző esztendőben. A portál emlékeztet, hogy korábban közölték, Ukrajna a második a világon az amerikaiak által örökbe fogadott gyermekek számát tekintve.

(zn.ua/korrespondent.net/Kárpátalja)