Lassú születés, hirtelen halál
Miként virágzott fel s miért omlott össze a minószi civilizáció?
Európa legkorábbi civilizációja több kérdést is felvet. Miért fejlődött ki hamarabb, mint a görög mükénéi civilizáció? Honnan érkeztek képviselői? Mi éltette gazdaságát? S egy hosszú, virágzó időszak után miért omlott össze drámai gyorsasággal? A válaszok megtalálása végett vissza kell utaznunk a több ezer éves régmúltba.
Krétán a neolitikumban (az újkőkorszakban), a Kr. e. VII. évezred vége felé jelentek meg az első bevándorlók, ám csak Knósszosz területén telepedtek meg. Valószínűleg Kis-Ázsiából (más néven Anatóliából) érkeztek, akárcsak a régóta lakott görög szárazföldön ugyanekkor megjelenő új népesség képviselői is. Erre utalnak az anatóliaiakhoz nagyban hasonlító agyagszobrocskáik, csontból készült övcsatjaik. Természetesen csak a tengeren átkelve köthettek ki a szigeten, vagyis akkora csónakokkal vagy tutajokkal kellett rendelkezniük, melyeken magukkal hozhatták nemcsak termesztett növényeik magvait, hanem háziállataikat is. Kr. e. 3000 körül, a bronzkor kezdetén aztán – egy további neolitikumi bevándorlási hullámot követően – újabb telepesek jelentek meg a görög szárazföldön, illetve az Égei-tenger szigetein, akik Nyugat-Anatóliából érkeztek, s mivel ekkor népesült be igazán Kréta, melynek ebben az időben készült kerámiái közös vonásokat mutatnak a velük egykorú északnyugat-anatóliai régészeti kultúrák agyagedényeivel, minden bizonnyal Krétára is újabb, de szintén kis-ázsiai népesség vándorolt be ebben az időszakban. Ők lehettek az őskrétaiak, a minószi civilizáció létrehozói, míg az előttük érkezőket pelaszgoknak vélhetjük. Legalábbis Homérosz a Kr. e. 800 körül írt Odüsszeiában – felsorolva a sziget lakóit – világos különbséget tesz a pelaszgok és az őskrétaiak között. De kik voltak a pelaszgok? Nos, a Kr. e. 2100 és 1190 között a görög szárazföldre és az égei-tengeri szigetekre behatoló görögök ezzel a névvel illették új hazájuk őslakóit. S bár az ekkor érkezett görög akháj törzs később létrehozta a nagyszerű mükénéi civilizációt, honfoglalásuk a régészeti feltárások szerint háborúkkal és így háborús pusztításokkal járt együtt, melyek egy időre megakadályozták a fejlődést. Krétán viszont a minósziak békés egymás mellett élést valósítottak meg a pelaszgokkal, a szigeten nyugalom honolt, így a fejlődés töretlenül folytatódott. Kr. e. 2100 és 1930 között – a korábbi régészeti kultúrákra ráépülve – kialakult egy fejlett társadalmi rendszerrel és gazdasággal büszkélkedő civilizáció, melyet az is jelez, hogy Kr. e. 1930 táján Knósszoszban, Phaisztoszban és feltehetőleg Malliában felépültek az első paloták, melyek politikai, társadalmi és gazdasági központokként irányították a sziget életét.
A földművelés a gabona, a szőlő és az olajbogyó termesztésén alapult, s a szárazulat mezőgazdasági téren önellátó volt. A minószi gazdaság felvirágzásában pedig nagy szerepet játszott művészi tökélyre felfejlődött kézműiparuk, lévén, hogy pompás fém-, szépen kidolgozott kő- és gyönyörű, színes kerámiaedényeik számítottak a fő exportcikkeiknek. Ám jelentős részük alapanyagaiból – aranyból, értékes kövekből –, illetve a bronzkészítéshez szükséges rézből importra szorultak, ezért mind a behozatal, mind a kivitel szempontjából fontos volt, hogy fejlett tengeri kereskedelmi kapcsolatokat építsenek ki. Kréta hegyeit azonban ekkor még sűrű szubtrópusi erdők borították, így bőven akadt fájuk a fennmaradt ábrázolások szerint egyárbócos vitorlás-evezős hajóik megépítéséhez, melyekkel Görögország szárazföldi részétől és az égei-tengeri szigetektől Egyiptomig, Itáliától Levantéig (a szíriai, libanoni térségig) bejárták a Földközi-tengert. Felvirágoztak a városok és a falvak, de vidéki villák is épültek, civilizációs vívmányként pedig megjelent a krétai hieroglifikus írás, melyből hamarosan kifejlődött a lineáris A szótagírás.
Kr. e. 1700 körül váratlanul romba dőlt az első knósszoszi és phaisztoszi palota. A pusztulást minden bizonnyal földrengés okozta, ám a romok fölött új, pompás paloták épültek, a legfenségesebb magában Knósszoszban, miközben Mallia kibővült, Zakróban pedig új palotaközpont született. Itt uralkodók székelhettek, s a mitológiában is szó esik három testvérkirályról: Minószról, Rhadamanthüszről és Szarpédónról, akik Knósszosszal, Phaisztosszal, illetve Malliával hozhatók kapcsolatba, s ekkor köszöntött be a minószi civilizáció fénykora. Az épületek termeinek a falain ebben az időszakban megjelentek a csodálatos szépségű freskók, s általában véve is fejlődést láthatunk az építészeti megoldásokban. Más feltárások a városok, valamint a mezőgazdaság felvirágzásáról tanúskodnak. A kézművesek – köztük igazi művészek – pedig ekkor hozták létre a leggyönyörűbb ékszereiket, bronz- és elefántcsont szobraikat, arany-, ezüst-, kő- és kerámiaedényeiket. A művészi és technológiai értelemben magasan a szomszédjaik fölött álló minósziak termékei a mediterrán világ megannyi pontján keresettek voltak, az égei-tengeri térség déli részén pedig minószi telepesek alapítottak városokat.
Kr. e. 1450 körül azonban óriási erővel tört ki a Krétától északra fekvő Santorin szigetvulkán, mely az erupció végén önmagába roskadt. Vulkáni hamueső, szökőár és borzalmas földrengés sújtotta Minósz szigetét. Fél évszázad múlva pedig újabb pusztítás – talán még egy földrengés – érte Krétát, a minószi civilizáció lehanyatlott, s a térségben Mükéné vette át a vezető szerepet.
Lajos Mihály
